ELTŰNT BIRT KISLÁNY – Nem Madeleine-től valók a belgiumi DNS-nyomok

Nem a májusban eltűnt 4 éves brit kislánytól származnak azok a DNS-nyomok, amelyeket egy belgiumi étteremben találtak a nyomozók, miután valaki látni vélte az országban Madeleine McCannt – közölték a belga nyomozók szerdán. A DNS-nyomok nem a kislánytól, hanem egy férfitól származnak, de a belga rendőrség folytatja a nyomozást.

Belgiumban múlt pénteken egy gyerekpszichológus jelentette a hatóságoknak, hogy látta a kislányt egy férfi és egy nő társaságában a holland határ közelében fekvő Tongeren városában, egy étteremben. A szemtanú szerint a pár gyanúsan viselkedett. A férfi a leírás alapján holland akcentussal beszélt, míg párja angolul válaszolt neki.

A rendőrök azon az üvegen végeztek DNS-vizsgálatot, amelyből a feltételezés szerint a kislány ivott az étteremben. A vizsgálat negatív eredményéből a rendőrök szerint nem következik, hogy a kislány nem lehetett ott az étteremben. Úgy gondolják, hogy talán a kislány ivott először a palackból, majd a férfi fejezte be.

Az eltűnt brit kislányt már több európai országban is látni vélték, de a nyomozások sehol sem vezettek eredményre. Madeleine május 3-án tűnt el egy dél-portugáliai hotelszobából, míg szülei egy közeli étteremben vacsoráztak.

A nyomozás legújabban azokra a vérnyomokra koncentrál, amelyeket abban az apartmanban találtak, ahol a kislány a szüleivel nyaralt eltűnése előtt.