Eltérítettek egy török repülőgépet

Eltérítettek egy Ciprusból Isztambul felé tartó török utasszállítógépet szombaton – jelentette be az Atlas Jet egyik tisztségviselője. A két gépeltérítő Al-Kaida-tagnak nevezte magát. Iránba vagy Szíriába akartak jutni.

A gép 136 utassal és nyolc fős személyzettel a fedélzetén kényszerleszállást hajtott végre Antalya repülőterén, hogy üzemanyagot vegyen fel. A leszállás után az utasok nagy részének sikerült elmenekülniük a gépről. Az Anatolia török hírügynökségnek egy tisztségviselő azt mondta, hogy már csak kilenc utas és a személyzet két tagja maradt a repülőn.

A gépet a két eltérítő Teheránba szerette volna irányítani – mondta el a légitársaság egyik tisztségviselője -, de a pilóta közölte velük, hogy üzemanyagra van szükségük, ezért szálltak le a török turizmus fővárosaként ismert város repülőterén. Ekkor az utasoknak sikerült kinyitniuk a gép hátsó részén lévő egyik ajtót, amin keresztül sikerült elhagyniuk a gépet.

Az egyik utas az NTV televíziónak elmondta, hogy míg a két férfi a gép elején megpróbált bejutni a pilótafülkébe, addig a kinyitott hátsó ajtón keresztül sikerült kijutniuk a gépből. A gépeltérítők – akik azt állították magukról, hogy al-Kaida-tagok – nem tudtak beavatkozni, mert a gép elején voltak, közölte az utas.

Egy másik utas elmondta, hogy a bombával felszerelt terroristák beleegyeztek abba, hogy elengedik a nőket és a gyerekeket, és míg az első ajtón kiengedték őket, a férfiak hátul elmenekültek. Az utas szerint Szíriába akartak jutni az arabul beszélő férfiak.








hirdet�s