Elszabadult busz a Moszkva téren: a BKV megtéríti a kárt

A BKV megtéríti a károkat, amit a nem megfelelően rögzített kézifék miatt elszabadult busza okozott kedden reggel a Moszkva téren. Mint a Független Hírügynökség már hírül adta, az elszabadult 22-es összetört két autót, az egyikben egy gyerek könnyebben megsérült.

A BKV tájékoztatása szerint a 22-es autóbusz vezetője a leszállóhelyen hagyta járművét, a kéziféket azonban nem megfelelően rögzítette. Emiatt az autóbusz összesen 63 métert gurult szabadon.

A busz kidöntött egy közlekedési táblát a Fény utcai kereszteződésben, majd nekiütközött egy, a pirosban a szembejövő sávban várakozó autónak. A kocsit a busz félretolta, majd frontálisan karambolozott egy szintén a zöldre váró másik autóval, amit 6 méteren keresztül tolt maga előtt. Az első autóban ült a könnyű sérülést szenvedett gyermek, akit megfigyelésre kórházba vittek.

A busz körülbelül 1-1 millió forint kárt okozott a kocsikban. A kárt a BKV a biztosításai alapján megtéríti, az ügyben rendőrségi vizsgálat indult.








hirdet�s