Elsiratott vizeink

Akt.:
Elsiratott vizeink
© Illusztráció: getty images
Egy megeresztett kád vízben, kedvenc slágereket dúdolgatva aligha gondolunk arra, hogy a világon 2,5 milliárd ember nem tud megfelelően tisztálkodni, és másfél milliárdan még egészséges ivóvízhez se jutnak. Matyasovszki József jegyzete.

Amiatt se nagyon nyugtalan az álmunk, mi lesz akkor, ha 2050-re a világ mindennemű olyan szükséglete 70 százalékkal nő – tekintettel a folytatólagos népességrobbanásra –, amihez víz kell. Pedig praktikus lenne, mivel talán már annyi időnk sincs, hogy ezeket a prognózisokat igazolni lássuk.

Megvallom, én magam is csak akkor döbbentem meg igazán, amikor a riasztó adatokkal szembesültem, illetve elém tolták az első olyan fényképet, amelyen kontinensnyi szemétsziget úszott az óceánban, s mint kiderült, nem is az egyetlen. Ilyenkor a döbbenettől megszédül az ember. Úgy tanultuk, az anyag nem vész el, csak átalakul, mi pedig pöcegödröt csinálunk a vizeinkből, megbolygatva a földi eloszlás arányait is. Kertészkedő emberként nyaranta legszívesebben esőtáncokat járnék, annyira elszomorít a kornyadozó növények látványa a perzselő napsütésben, tudva azt is, hogy az öntözés csak szükségmegoldás. És a legszörnyűbb, hogy az okok után kutatva leginkább csak önmagunkra mutogathatunk. Nemrég azt olvastam valahol, hogy a víz komoly információtárolási képességekkel is bír. Nehéz lesz kimagyaráznunk, ha egyszer „megered a nyelve” arról, milyenek is vagyunk mi, emberek.

– Matyasovszki József –