Elrajtolt a Midicittá – megvan az első befutó

Elrajtolt a 22. Vivicittá Városvédő Futás első futama, az első versenyző pedig 19 perc 30 másodperces eredménnyel már célba is érkezett – tudta meg a Független Hírügynökség Barát Gabriellától, az egyik szervezőtől. A körülbelül 2500 résztvevő a 6,5 kilométeres távot teljesíti.

A 22. T-Com Vivicittá Városvédő Futáson három távon lehet elindulni: a 6,5 kilométeres Midicitta körülbelül 10 órakor rajtolt, ezt követi 11-kor és 11:40-kor a két, 3,6 kilométeres Minicittá futam. 11:45-kor a 3 kilométeres gyaloglás résztvevői indulnak, végül 12-kor a 12 kilométeres Vivicittá versenyzői vágnak neki a távnak.

Vivicitta futóversenyeket 1984 óta szerveznek. A mozgalom Olaszországban indult, Magyarországon pedig 1986-ban álltak rajthoz az első versenyzők, akik közül 1580 futó ért célba. Jelenleg már 3 kontinens több, mint 80 városában rendeznek Vivicittákat. A tavalyi budapesti eseményre tízenkétezren jelentkeztek, idén pedig már előzetesen több, mint 9000 nevezés érkezett a megmérettetésre.








hirdet�s