Elpusztult az utcán kifeküdt ló Miskolcon

Elpusztult az utcán kifeküdt ló Miskolcon
Miskolc – A médiahírré vált miskolci „Baba” nevű ló elpusztult – állatkínzás miatt folyik az eljárás.

Nem sokáig élte túl néhány nappal ezelőtti baleseteit és véres megrázkódtatásait a „Baba” névre hallgató ló Miskolcon. Arról az igavonó állatról van szó, amelyik kétszer is kifeküdt az aszfalton sanyarú sorsa és emiatt kialakult kórosan gyenge állapota miatt – tájékoztaott Dobi Tamás, a B.-A.-Z. Megyei Rendőr-főkapitányság kommunikációs iroda munkatársa. Mint arról korábban már részletesen beszámoltunk, vérző fejjel feküdt a fagyos földön Görömböly központjában egy . A járőrök figyeltek fel az állatra és intézkedésük nyomán megmentésére a rendőrök, a tűzoltók és a lóambulancia emberei is a helyszínre érkeztek. A nemrég vásárolt lovat vezette valahova egy férfi. Amikor az állat kiterült a férfi sorsára hagyta a jószágot.


Lefoglalták a másik lovat

A hatóság a lovat a közelben lévő istállóban helyezte el. Az állatorvos akkori véleménye szerint a ló a gyors és szakszerű kezelésnek köszönheti életben maradását. Az Észak egyébként megtudta azt is, hogy ugyanez a ló két nappal az eset előtt a Pingyomtetőnél lévő úton már kiterült. A kocsi után kötött lóról a gazdája akkor azt mondta, hogy egy arra elhaladó gépkocsi sodorta el. Dobi Tamás elmondta, hogy a tulajdonos másik lovát lefoglalták és egy istállóban helyezték el, ahol gondozzák. Az ügyben állatkínzás miatt indult eljráás pedig tovább folyik.

Az állatkínzásról

A BTK szerint „aki gerinces állatot indokolatlanul oly módon bántalmaz, vagy gerinces állattal szemben olyan bánásmódot alkalmaz, amely alkalmas arra, hogy annak maradandó egészségkárosodását vagy pusztulását okozza, állattartóként, háziasított emlősállatot vagy az ember környezetében tartott veszélyes állatot elűzi, elhagyja vagy kiteszi, vétséget követ el és két évig terjedő szabadságvesztéssel, közérdekű munkával vagy pénzbüntetéssel büntethető.”

Forrás: Észak-Magyarország

Előzmények: 

 








hirdet�s