Előzetesben marad Hagyó Miklós

A Pesti Központi Kerületi Bíróság meghosszabbította a volt szocialista főpolgármester-helyettes, Hagyó Miklós előzetes letartóztatását. A gyanúsított legkorábban februárban szabadulhat.

A Fővárosi Bíróság szerdai közleménye szerint február 17-ig meghosszabbították a bűnszervezetben elkövetett különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezeléssel és más bűncselekményekkel gyanúsított Hagyó Miklós előzetes letartóztatását. A Pesti Központi Kerületi Bíróság (PKKB) szerdai végzése szerint az igen szerteágazó büntetőügyben a Központi Nyomozó Főügyészség kiterjedt vizsgálatot folytat. A bíróság szerint nem kizárt, hogy a volt főpolgármester-helyettest újabb bűncselekményekkel gyanúsítják meg, vagy akár súlyosbodhat is a terhére rótt bűncselekmények minősítése. A bíróság szerint Hagyó Miklós szabadlábra helyezése esetén megnehezítené a nyomozást, befolyásolná a tanúkat vagy bizonyítékokat semmisítene meg.

A PKKB indoklása szerint a vallomások arra utalnak, hogy az egykori főpolgármester-helyettes erős egyéniség volt, a vele közvetlen kapcsolatban álló vezetők maradéktalanul végrehajtották az utasításait. A bíróság épp ezért úgy döntött, meghosszabbítja előzetes letartóztatását.

Mint ismert, Hagyó Miklóst márciusban vették őrizetbe a rendőrök, mert a gyanú szerint arra vette rá a BKV egyes vezetőit, hogy indokolatlan és szükségtelen szerződéseket kössenek. Emellett felmerült a gyanú, hogy egy cég rajta keresztül jutott jogtalanul 40 millió forinthoz, mivel a volt szocialista főpolgármester-helyettes nyomására a BKV igazolt egy el nem végzett munkát. Ezen felül azzal is gyanúsítják, hogy arra utasította a BKV Zrt. vezetőit, hogy egy tanácsadó céggel szerződést kössenek egy tanulmány elkészítésére. Ezt a közlekedési társaság ki is fizette, pedig ezt az összeget Hagyónak kellett volna rendeznie a főpolgármesteri hivatal által biztosított költségkeretéből.

Hagyó Miklóst augusztus végén újabb bűncselekménnyel gyanúsította az ügyészség: a volt főpolgármester helyettesnek már zsarolás miatt is felelnie kell. Eszerint hivatali helyzetével visszaélve 2008 márciusában arra utasította Balogh Zsoltot, a BKV Zrt. megbízott vezérigazgatóját, hogy évente 15 millió forintot adjon át neki.

A PKKB döntése ellen a gyanúsított és védője fellebbezett, így az még nem jogerős.
– Független Hírügynökség –

 








hirdet�s