Előzetesben a miskolci kerítők

Előzetesben a miskolci kerítők
Előzetesben a miskolci kerítők - © Fotó: police.hu
Miskolc – A nyomozási bíró további fogva tartását rendelte el a két férfinak.

Mint ismeretes, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztálya kerítés bűntett és más bűncselekmények elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat büntetőeljárást a 47 éves D. János és a 43 éves O. Lajos miskolci lakosokkal szemben.

A nyomozás adatai szerint a gyanúsítottak 2014. nyarától egy miskolci masszázsszalonnak álcázott lakásban több felnőtt nő és egy fiatalkorú lány prostitúciós tevékenységéhez nyújtottak segítséget, illetve prostitúciós tevékenységre lányokat szerveztek.

A terhelteket a rendőrök 2015. május 14-én elfogták és bűnügyi őrizetbe vették, majd előterjesztést tettek előzetes letartóztatásukra, amit ügyészi indítványra az eljáró nyomozási bíró 2015. május 16-án elrendelt.

– Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság –


Videó: Őrizetben a miskolci kerítők

Miskolc – A borsodi rendőrök elfogták azt a két miskolci férfit, akik csaknem egy éve prostitúciós tevékenységre hirdettek lányokat és az ezen tevékenységből származó jövedelemből rendszeresen részesedtek. tovább »