Előzetes letartóztatásban az Alsóbereckinél három ember halálát okozó ittas sofőr

Akt.:
Hárman haltak meg a balesetben Alsóbereckinél
Hárman haltak meg a balesetben Alsóbereckinél - © Fotó: police.hu
Alsóberecki, Miskolc, Sátoraljaújhely – A Miskolci Járásbíróság március 7-ig elrendelte az előzetes letartóztatását annak a gyanúsítottnak, akivel szemben kettőnél több ember halálát okozó, ittas állapotban elkövetett járművezetés bűntette miatt indult büntetőeljárás.

A rendelkezésre álló adatok szerint az ittas gyanúsított február 5-én 6 óra 25 perc körüli időben, az általa vezetett Mercedes típusú személygépkocsival Karcsa irányából Sátoraljaújhely irányába haladt a 381. számú főúton. Ezidáig ismeretlen okból áttért a menetirány szerinti bal oldali forgalmi sávba, ahol frontálisan ütközött a vele szemben szabályosan közlekedő Volkswagen Golf típusú személygépkocsival. Az ütközés következtében a sértett által vezetett gépkocsi megpördült és az úttest melletti vízelvezető árokba csapódva állt meg.

A szabályosan közlekedő gépkocsiban öt személy utazott, akik közül hárman – köztük a gépkocsi vezetője – a helyszínen életüket vesztették, ketten súlyos sérüléseket szenvedtek el. A gyanúsított által vezetett gépjármű egyik utasát súlyos életveszélyes, a másik utast súlyos sérülések miatt jelenleg is kórházban ápolják.

balese_alsoberecki_boon1-1

A helyszínen elvégzett elsődleges vizsgálatok alapján mindkét gépjármű esetében kizárható olyan műszaki hiba, mely a balesettel okozati összefüggésbe hozható lenne.

A bíróság a bűncselekmény elkövetésének gyanúját megalapozottnak találta, az előzetes letartóztatás elrendelését a gyanúsításban szerepelő bűncselekmény miatt kiszabható akár tíz évig terjedő szabadságvesztés büntetésben rejlő szökés, elrejtőzés veszélyére alapította. Ezen túl a bíróság álláspontja szerint fennáll annak a veszélye is, hogy a terhelt szabadlábra kerülése esetén a gépkocsiban vele együtt utazó személyek befolyásolásával veszélyeztetné a bizonyítás eredményességét.

A végzés nem jogerős, a gyanúsított és védője a bíróság döntésével szemben fellebbeztek.

ÉM-SZB


Videó: Gyerekek maradtak árván a tragikus alsóberecki frontális baleset után

Három gyerek árván maradt, négy gyerek félárva lett a vasárnap Alsóbereckinél történt szörnyű baleset után, amikor két autó ütközött frontálisan. Három asszony halt meg, és hatan megsérültek.

Életveszélyes állapotban az alsóberecki frontális baleset egyik sérültje

Három nő vesztette életét vasárnap reggel az Alsóbereckiben történt frontális ütközésben. A baleset sérültjei közül hárman, súlyos sérüléssel kerültek a megyei kórházba, két személyt pedig könnyebb sérülésekkel a sátoraljaújhelyi kórházba szállítottak.

Videó: Gyárból hazatartó munkások haltak meg Alsóbereckinél

Hárman meghaltak, hatan megsérültek vasárnap reggel egy balesetben Alsóberecki és Sátoraljaújhely között. Két autó ütközött össze frontálisan egy teljesen egyenes útszakaszon.

Hárman haltak meg a balesetben Alsóbereckinél

Halálos kimenetelű közlekedési baleset történt a 381.számú út 4. kilométerszelvényében, az alsóberecki rév lejáró közelében vasárnap reggel, amikor két gépjármű frontálisan összeütközött.








hirdet�s