Előzetes letartóztatásban a harsányi emberölés gyanúsítottja

Miskolc, 2012. október 16., kedd (MTI) – Előzetes letartóztatásba helyezte a Miskolci Városi Bíróság a harsányi emberölés gyanúsítottját kedden – mondta a Miskolci Törvényszék szóvivője az MTI-nek.

Szabó József közlése szerint a bíróság egy hónapra helyezte előzetes letartóztatásba a 19 éves miskolci fiatalt, a kényszerintézkedést a szökés, elrejtőzés, a tanúk befolyásolásának veszélye miatt rendelték el.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság kommunikációs irodája korábban azt közölte: a bűnügyi osztály emberölés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított nyomozást H. Patrik 19 éves miskolci lakossal szemben.

A rendelkezésre álló adatok szerint vasárnapra virradóra Harsány községben több, fiatalokból álló társaság is szórakozott, majd hazafelé tartott. Egy helyi 20 éves fiatalember összeszólalkozott egy kisebb csoporttal. A vita hevében H. Patrik a késével olyan súlyos sérüléseket okozott a sértettnek, hogy a fiatal a kórházba szállítása közben életét vesztette.

– MTI –








hirdet�s