Előzetes letartóztatásba került a gödöllői autórabló, aki egy nő halálát okozta

Akt.:
Budapest, 2016. július 31. Tárgyalásra vezetik a Budapest Környéki Törvényszékre 2016. július 31-én annak az autórablásnak a gyanúsítottját, aki a bűncselekmény elkövetése során egy fiatal nő halálát okozta, majd elmenekült a helyszínről július 28-án Gödöllőn. Sz. Lajost a bíróság 30 napra előzetes letartóztatásba helyezte.
Budapest, 2016. július 31. Tárgyalásra vezetik a Budapest Környéki Törvényszékre 2016. július 31-én annak az autórablásnak a gyanúsítottját, aki a bűncselekmény elkövetése során egy fiatal nő halálát okozta, majd elmenekült a helyszínről július 28-án Gödöllőn. Sz. Lajost a bíróság 30 napra előzetes letartóztatásba helyezte. - © MTI Fotó: Lakatos Péter
Budapest – Előzetes letartóztatásba került az a férfi, aki autórablás közben egy fiatal nő halálát okozta csütörtök éjjel Gödöllőn – közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság a honlapján vasárnap.

A tájékoztatás szerint 30 napra került előzetes letartóztatásba a 35 éves gödöllői Sz. Lajos.

Borsos József, Sz. Lajos ügyvédje vasárnap az MTI-nek elmondta, ügyfele az eljárás során már tett részletes vallomást, amit továbbra is fenntart.

Mint mondta, a továbbiakban tanúmeghallgatások, szakértői vélemények lesznek. Ennek eredményeképp megítélése szerint érdemi változás lesz a mostani gyanúsítással kapcsolatban. Hozzátette, nagy különbségek vannak a megfogalmazásban, büntetési tételekben. Mint mondta, borzasztó nagy tragédia történt, azonban fontos kérdés, hogyan ennek mozzanatai hogyan következtek be.

god2

Autóba ültetik a 2016. július 31-én annak az autórablásnak a gyanúsítottját, aki a bűncselekmény elkövetése során egy fiatal nő halálát okozta, majd elmenekült a helyszínről július 28-án Gödöllőn. Sz. Lajost Budapest Környéki Törvényszék előzetes letartóztatásba helyezte. | MTI Fotó: Lakatos Péter

A rendőrség korábbi tájékoztatása szerint egy 24 éves gödöllői nő csütörtökön késő este állt meg az autójával a háza előtt, majd kiszállt a kocsijából, hogy a kaput kinyissa. Ekkor a férfi beült az autóba és megpróbált elhajtani a helyszínről. A sértett ezt meg akarta akadályozni, azonban az autó az út melletti árokba sodródott, maga alá temetve a sértettet. A nő olyan súlyosan megsérült, hogy a helyszínen életét vesztette. A gyanú szerint a férfi ezt követőn kiszállt az autóból, majd elmenekült a helyszínről.

– MTI –


Videó: Rablógyilkossággal gyanúsítják

Forrás: rtl.hu.


Elfogták az autórablót, aki egy fiatal nő halálát okozta

A rendőrség elfogta annak az autórablásnak a gyanúsítottját, aki a bűncselekmény elkövetése során egy fiatal nő halálát okozta csütörtökön éjjel Gödöllőn – közölte a rendőrség honlapján a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság (PMRFK) pénteken.








hirdetés