Előzetes letartóztatás helyett nyomkövető

Miskolc – A bíróság elegendőnek tartotta a lakhelyelhagyási tilalom alkalmazását a gyanú szerint a 8 éves lányát molesztáló férfinak.

A Miskolci Járásbíróság nyomozási bírája az előzetes letartóztatásra irányuló ügyészi indítványt elutasította és lakhelyelhagyási tilalmat rendelt el azzal a gyanúsítottal szemben, aki ellen azért indult eljárás, mert a feljelentés szerint 2003. és 2004. év során az akkor 8 éves lányát szexuális vágyának felkeltése és kielégítése céljából több esetben molesztálta, vele szemben mintegy 10 alkalommal szexu­ális erőszakot alkalmazott.

A bíróság hangsúlyozta, hogy a gyanúsított már 2015. április közepén tudott arról, hogy vele szemben a feljelentés megtörtént és nagyobb tárgyi súlyú ügyben folyik ellene büntetőeljárás, és habár kétszer is külföldre távozott munkavállalás céljából, azonban mindkét alkalommal hazajött.

Kizárólag a kiszabható szabadságvesztés időtartama az, ami alapot adhat a szökésére, elrejtőzésére, azonban a gyanúsított eddigi magatartása, büntetlen előélete és egyéb körülményei a szökés, elrejtőzés veszélye ellenére hatnak. A bíróság egy nyomkövető eszköz alkalmazásával elegendőnek tartotta a lakhelyelhagyási tilalom alkalmazását. A határozat ellen az ügyészség fellebbezéssel élt.

ÉM-SZB








hirdetés