Először nyaraltak a Balatonnál

Nyári élményekhez juthattak, üdülhettek, és középpontban lehettek hátrányos helyzetű gyerekek.

– Először láttam a Balatont. Fürdőzni négyszer tudtunk a héten. Jól úszok, és jó messzire bementem, a bójához. Hajón is először utaztam, amikor Tihanyba mentünk. Az apátság nagyon szép volt, gyönyörűek a szobrok – emlékezett vissza a nyaralásra Radócz Roland. A tizennégy éves fiú testvérével és még tizennyolc gyerektársával együtt Balatonalmádi-Káptalanfüreden nyaralt július 11. és 17. között.

Hátrányos helyzetű, többnyire nagy családokból származó gyerekek mindannyian Debrecenből, nyolc és tizenhat év közöttiek. Legtöbbjük először látta a Balatont és csodálkozott, hogy ekkora víz is van a világon – tudtuk meg, mikor néhány résztvevővel és szervezővel beszélgettünk.

Életre szóló
A leginkább rászoruló húsz gyereket választották ki a városból és környékéről. Ezeknek a fiataloknak nem volt más lehetőségük a nyaralásra, sem a Balatonhoz eljutni – tudtuk meg a szervező Debrecen Családsegítő Központ Gyermekjóléti Központja munkatársaitól. Kérdésünkre elmondták, az volt a céljuk, hogy a gyerekek élményekhez jussanak, és közben tanulják meg a szabadidő hasznos eltöltését. Egész nap a kicsik voltak a középpontban, mindig akadt feladat, játék. Nem beszélve arról, hogy életre szóló barátságok kötődtek. Végül nem utolsósorban a családokat segítő szakemberek megismerhették a gyerekeket és mindennapos gondjaikat, így most a családjukkal is szorosabb lett a kapcsolatuk. Mindezt az önkormányzat szociális bizottsága támogatásából – pályázatán nyert pénzből – szervezték meg. Minden kiadást állt az önkormányzat: teljes ellátást, étkezést és szállást, csak útiköltséget kellett fizetni a szülőknek.
Élmények ajándékba

Először üdült táborban Kitti, ő sem járt még soha a Balatonnál. Nagyon szereti a vizet, és remekül érezte magát. Szerzett barátokat is. Először volt távol tőlem, az édesanyjától. Minden este telefonált. Szépen lebarnult és megnőtt. Apránként az élményeket hozta magával: ez nagyobb ajándék volt, mint bármi más – mondta Erdős Eszter, a kilenc éves kislány anyukája. Kérésünkre hozzáfűzte, hogy egyedül neveli germekét.

Életkörülményeik miatt nem lett volna lehetőségük elutazni, üdülni. Nyáron az anyuka dolgozni szokott. Kittivel – aki ezalatt a nagymamánál van – hétvégén tudnak találkozni. Nagyon várják ezeket a napokat. Akárhogy is, nyaralásra nem telik. Nagy ajándék volt ezért, hogy háromezer forintért Kitti táborozhatott, és láthatta a „magyar tengert”.

Játékok, csíntevések

Minden nap mentünk volna strandolni, de nem volt olyan jó az idő – mesélte Roland, aki lelkesen gyűjtött kagylókat, csigaházakat, és hazahozta édesanyjának. Amikor pedig nem volt strandidő, megnézték Balatonfüredet. A közelben az Óvári kilátóhoz is elgyalogoltak. Roland a táborban rengetegett ping-pongozott, míg a többiek tollasoztak vagy mást játszottak. Még a tanár bácsit is megverte egyszer.

Szép nagy focimeccseket is játszottak. S hát a nyaralás nem telhet el egy jó nagy párnacsata – mindenki mindenki ellen –, de valamilyen fiús csínytevés nélkül sem: egy nap próbára tették „kommandós képességeiket” Roland és barátai, akikkel egy faházban laktak. Míg az egyik tanár bácsi aludt, a másik pedig olvasott, kiosontak a házból. Az egyikük véletlen zajt keltett, és hát kiderült a csíntalanság – emlékezett vissza Roland, akiről megtudtuk, hogy nagyon jó tanuló, még ösztöndíjat is kiérdemelt iskolai eredményeivel.

P. É.








hirdetés










hirdet�s