Először az elsőre figyelnek

Ajka - Csütörtökön és pénteken rendezik meg a férfi röplabda BestByte Magyar Kupa négyes döntôjét. A viadalon pályára lép a Vegyész RC-Kazincbarcika csapata is.

A borsodiaknak az első napon a Kecskemét ellen kellene kiharcolni a fináléba kerülést.

– Először nyilván az első mérkőzésre kell koncentrálnunk – mondta Daniel Oravec, a Vegyész vezetőedzője. – Ellenfelünk az utóbbi években alaposan megfiatalodott, két rutinosabb játékosra, Somodira és Kására építve a taktikájukat. Előbbi játékos információim szerint sérülés miatt nem szerepelhet, így viszont a volt dunaferres Tóth Gábor irányításával fognak ellenünk küzdeni. Az biztos, hogy motiváltak lesznek, hiszen megmutathatják, hogy mit tudnak, és felpörögve igen kellemetlen ellenfelek lehetnek. Adott tehát a feladat, ez meg kell akadályoznunk, és már a találkozó elejétől fegyelmezetten küzdve ki kell domborítani a két csapat közötti különbséget. Mindenképpen fontos lehet a folytatás szempontjából nemcsak az, hogy milyen eredményt érünk el, hanem az is, hogy milyen játékkal.

Motiváltak

A trénert természetesen így a folytatásról is megkérdeztük:
– Reálisan, az erőviszonyokat figyelembe véve a döntő-re és a Kaposvár-ra készülünk – tette hozzá Daniel Oravec. – A fiúkat egyáltalán nem kell motiválni, hiszen a szezon végéhez közeledve ez már magától értetődő, valamint nagyon szeretnének visszavágni a Kométának az Interligában elszenvedett két vereségért. De mint említettem, előbb a Kecskemét-re összpontosítunk.
A másik ágon a Kométa-Kaposvár a Dunaferrel mérkőzik meg a döntőért.

A program
Csütörtök

16.00: Kométa-Kaposvár – Dunaferr SE.

18.00: Phoenix-Mecano-Kecskeméti RC – Vegyész RC-Kazincbarcika.

Péntek

15.00: mérkőzés a 3. helyért.

18.00: döntő (tv: Sport1).








hirdet�s