2011.10.10 15:48; Frissítve: 2011.10.21 10:01


Előbb az öregek emlékeznek Sziráczki Istvánra

Az első emlékversenyen az ötszörös világbajnok svéd Tony Rickardsson is Miskolcon motorozott Az első emlékversenyen az ötszörös világbajnok svéd Tony Rickardsson is Miskolcon motorozott - © Fotó: GoMédia
Lesz verseny szombaton Miskolcon, mert ,,innen már nem lehet visszafordulni”.

 Mint arról beszámoltunk, pénteken még nem lehetett biztosra tudni, hogy megrendezik-e ezen a héten szombaton, 14 órától Miskolcon, a Népkertben a III. Sziráczki István salakmotoros emlékversenyt. A rendezvény főszervezőjétől, Jacsó Tibortól, a Miskolc Speedway vezetőjétől hétfőn délután azt kérdeztük, lehet-e már tudni biztosat arról, hogy lesz-e verseny, illetve, ha lesz, akkor kiket láthatnak az érdeklődők.

– A szándék megvan arra, hogy legyen verseny, örülnék, ha azt tudnám mondani, hogy nincs akadálya a rendezésnek, és vidáman sorolhatnám, hogy kik ülnek motorra, de azért a helyzet nem ilyen idilli – mondta Jacsó Tibor. – De be kell látnom, hogy ma már olyan helyzetben vagyunk, hogy nem tehetjük meg, hogy nem csinálunk versenyt, innen már nem lehet visszafordulni. Sajnos, a rendezvényhez szükséges anyagiakat teljes egészében még nem sikerült összeszednünk, de hogy valami jót is mondhassak, a miskolci önkormányzat vezetése támogatja a rendezvényt a lehetőségeihez mérten. Szóval lesz verseny, de a rajtlistáról inkább csak később beszéljünk. Ami biztos: 13 órakor kezdünk, a sportág magyar öregjeivel és egykori motorjaival lehet találkozni, majd néhányan közülük fél kettőtől motorra ülnek, és Sziráczki Pista emlékére mennek pár bemutató kört. 14 órától pedig 16 motoros fog majd küzdeni a 20 futamból, plusz elődöntőből és döntőből álló emlékversenyen.

ÉM-BCS

<< vissza a BOON főoldalára


Cikk ajánlása


LEGÚJABB HIREK Sport
Debreceni úszó Eb 1. nap: Három a magyar igazság
Úszás - Hosszú Katinka arany-, Jakabos Zsuzsanna és Kis Gergő ezüstéremnek örülhetett. tovább »
Csúcstámadás előtt áll Klein Dávid Mount Everest-expedíciója
Budapest, 2012. május 21., hétfő (MTI) - Egy héttel későbbre, május 26-ra tette át a Mount Everest [...] tovább »
Első magyar salakmotoros Csapatkupa sorozat: Egy órával később kezdenek a DVTK meccs miatt
Miskolc - Szombaton 17.30-tól folytatódik az első magyar salakmotoros Csapatkupa sorozat, a 4. fordulóval. tovább »
Sakk vb-döntő – Anand sikerével egyenlített
Moszkva, 2012. május 21., hétfő (MTI) - A címvédő indiai Viswanathan Anand vasárnapi vereségét követően [...] tovább »
Túl a felkészülés első hetén a magyar pólóválogatott
Vízilabda - Varga Tamás minden vizsgálaton „átment”, és boldogan készül a társakkal. tovább »
Még több kategóriábol »

feedback

Belépés