Helyi közélet

2014.12.11. 15:13

Megszűnt a forgalomkorlátozás a 3-as úton Mályinál

Miskolc, 2014. december 11., csütörtök (MTI) - Véget ért a halálos baleset miatt Mályi belterületén lezárt 3-as úton a helyszínelés és a műszaki mentés, az út ismét járható – mondta a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője csütörtökön az MTI-nek.

Szabó-Berdár Csilla közölte: kora reggel egy Miskolc felől érkező, pékárut szállító kisteherautó áttért az út baloldali forgalmi sávjába és összeütközött a vele szemben szabályosan közlekedő menetrend szerinti helyközi busszal.

A furgont vezető 44 éves miskolci férfi a helyszínen meghalt. Az autóbusz vezetője és négy utas az első orvosi vélemény szerint nyolc napon belül gyógyuló sérülést szenvedett, a mentők kórházba vitték őket.

- MTI -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában