Friss hírek

2008.02.23. 13:56

Iván László: megalázó jövő várhat a nyugdíjasokra

<p>Az előrejelzések szerint körülbelül 300-500 ezer nyugdíjasnak egyáltalán nem, vagy csak nagyon kevés nyugdíja lesz a 2013-tól 2020-ig terjedő időszakban - erről a fideszes Iván László beszélt újságíróknak szombaton Budapesten. Azt is mondta, hogy a 2013-tól nyugdíjba vonulók között várhatóan a nők hátrányban lesznek a férfiakhoz képest, kevesebb lesz a járandóságuk, mivel a szegények között már most is több a nő, emellett a statisztika szerint az átlagéletkoruk magasabb, mint a férfiaké.</p>

Az ellenzéki politikus szerint Magyarországon most körülbelül 3 millió 300 ezer ember részesül valamilyen nyugellátásban, és közülük nagyjából 1 millió 100 ezer nevezhető szegénynek, mert ők havi 50-60 ezer forint alatti nyugdíjból élnek, miközben a létminimum most 61 ezer forint körül van. 2007-ben 84 ezer új nyugdíjas lépett be a rendszerbe - tehát még a 2008-tól érvényes új számítási szabályok bevezetése előtt -, és közülük nagyjából 25 ezren 50-70 ezer forint alatti összegből élnek havonta - sorolta az adatokat a képviselő.

Később elsősorban az 50-es években született emberek lesznek hátrányban, amikor nyugdíjba mennek. Becslések szerint 2013-ra az induló nyugdíjak 15 százalékkal lesznek alacsonyabbak a mostani szinthez képest. Míg a munkával eltöltött évek keresetének a nyugdíjakban megjelenő aránya 2007-ben még 75 százalék volt, addig 2013 és 2020 között várhatóan már csak 40 százalék lesz.

Iván László beszélt arról is, hogy 2013 után várhatóan nem lesz használható a nyugdíjemelések számításának mostani módszere, az úgynevezett svájci indexálás. Ennek lényege, hogy az évi bérnövekedés és az inflációs növekedés közötti különbség fele jelenti a következő évi kötelező nyugdíjemelés mértékét. Ez 2008-ban 4,9 százalék, amit ha 5 százalékra is kerekítenek, még mindig csak 3 ezer forintot jelent fejenként - érvélt a képviselő.

Megalázó jövő vár a majdani nyugdíjasokra, ha nem változtatnak a rendszeren. A mostani toldozgató-foldozgató nyugdíjpolitikát már nem lehet fenntartani - mondta Iván László, aki a kormány részéről nem lát érdemi lépéseket az ügyben, de állítása szerint a Fidesznek van már kidolgozott terve. Részleteket azonban nem közölt erről.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!