Elnökség és szűk operatív testület az MSZP-ben

Kétszintű vezetői szerkezetet hozott létre kétnapos noszvaji ülésén az MSZP elnöksége. Az elnökség szükség szerinti gyakorisággal, de legalább kéthetente ül össze, és feladata a stratégiai munka irányítása, és lesz egy szűkebb körű oporatív testület, amely hetente ülésezve a napi feladatokat végzi el – mondta a Független Hírügynökségnek Nyakó István szóvivő.

A “szűk mag” tagja Gyurcsány Ferenc pártelnök-kormányfő, a két elnökhelyettes, Juhász Ferenc és Szekeres Imre, Hiller István, Újhelyi István és Kiss Péter alelnökök, Lendvai Ildikó frakcióvezető, Simon Gábor választmányi elnök, Puch László pártpénztárnok, valamint az ideiglenesen pártigazgatónak kinevezett Butor Klára.

A második vonalba tartozó Juhász Ferenc feladata lesz az országos testületek közötti kapcsolattartás és koordináció – mondta Nyakó.








hirdet�s