Elnézést kért a Jobbik Kovács Sándor fideszes politikustól

Szolnok, 2012. október 24., szerda (MTI) – Elnézést kért a Jobbik karcagi alapszervezete Kovács Sándortól, a Jász-Nagykun-Szolnok megyei közgyűlés fideszes elnökétől a családját érintő valótlan állítások miatt; a gesztus egy bírósági végzés nyomán született meg, miután a politikus jogi úton követelt elégtételt a személyét és családját ért támadások miatt.

Mint a szebbjovokarcag.blog.hu oldalon lévő közleményben olvasható: “a Karcagi Városi Bíróság 3.B.277/2012/4. számú végzésének megfelelően a 2011. október 22-én megjelent 1956 karcagi hősei és hóhérai című cikkhez a Jobbik karcagi alapszervezetének állásfoglalásaként a blogon csatolt nyilatkozatban a Jobbik karcagi alapszervezete valótlanul állította, hogy a megyei közgyűlés és a helyi Fidesz vezetőjének, Kovács Sándornak az anyai és apai nagyapja pufajkás volt, illetve, hogy édesapja hűségesen szolgálta az elnyomó kommunista hatalmat. A jogsértésért mind Kovács Sándortól, mind családjától elnézést kérünk”.

Kovács Sándor az esetről szerdán az MTI-nek elmondta: a rágalmazás ügyében a múlt héten tartott előzetes tárgyaláson az érintettek elismerték hibájukat, ő pedig ezután bíró felvetésére hajlandó volt békülni, és visszavonta feljelentését.

Az ügy előzménye, hogy 2011. október 23-án a karcagi megemlékezésen Kovács Sándor ünnepi beszéde közben egy egyenruhába öltözött férfi az egykori Államvédelmi Hatóságra utaló táblát emelt a magasba, “Az ÁVH szelleme tovább él!” felirattal.

Egy nappal korábban, 2011. október 22-án az interneten a szebbjovokarcag.blog.hu címen visszaemlékezés jelent meg az 1956-os karcagi eseményekről, így a pufajkásoknak nevezett verőlegények kegyetlenkedéseiről is. Ezzel kapcsolatban a Jobbik karcagi alapszervezete – szintén a világhálón – állásfoglalást tett közzé, amelyben nagyszülei “érintettsége” miatt tiltakoztak Kovács Sándor személye ellen, és lemondásra szólították fel közjogi posztjairól.

Kovács Sándor akkor az MTI-vel azt közölte: “nekem nem voltak ilyen nevű nagyapáim, és mélyen sértő számomra a meggyalázásuk”.

– MTI –








hirdet�s