Elnapolták az álhalott biztosítási csaló tárgyalását

A Fõvárosi Bíróságon hétfõn elnapolták annak a férfinek a tárgyalását, aki több százmilliós életbiztosítást kötött, majd Görögországban megrendezte a halálát. A bíróság várhatóan április 23-án, egész napos tárgyalás után mond ítéletet. Hétfõn azért napolták el a pert, mert még egy orvosszakértõi jelentést kért be a bíróság – tájékoztatta a Független Hírügynökséget a Fõvárosi Bíróság.

Mint a Független Hírügynökség korábban hírül adta, a gyanú szerint a férfi korábban hat, összesen 253 millió forint értékû életbiztosítást kötött. A barátaival 2001 szeptemberében Görögországba mentek nyaralni, ekkor játszották el, hogy szörfözés közben a tengerbe fullad. A férfi egy másik partszakaszon barátja feleségétõl hamis iratokat kapott, ezekkel elõbb Krétán töltött el több hetet, majd Oroszországon keresztül Csehországba utazott. A görög rendõrök természetesen nem találták meg a holttestet, az ügyet pedig azzal zárták, hogy a férfi holléte bizonytalan. A feleség Magyarországon egy ügyvédet bízott meg a biztosítókkal való egyeztetésre, közben pedig az egyik fõvárosi bíróságon végzés született a csaló haláláról.

A Budapesti Rendõr-fõkapitányság a biztosítók feljelentését követõen, 2003 májusában rendelt el nyomozást csalás miatt, a biztosítóknak a férfi útlevele lett gyanús, melyrõl a külföldi út elõtt néhány héttel bejelentették, hogy elveszett. Az ügyet késõbb eredmény nélkül lezárták. Az aktákat 2007 novemberében vették elõ újra, amikor a Nemzeti Nyomozó Iroda olyan információkhoz jutott, miszerint a férfi életben van. A csalót végül Csehországban az ottani rendõrök fogták el egy tanyán, ahol évek óta dolgozott.








hirdet�s