Elmaradt a fotókiállítás Miskolcon, bocsánatot kértek miatta

Technikai okok miatt maradt el az Á. Tóth 6x című fotókiállítás
Technikai okok miatt maradt el az Á. Tóth 6x című fotókiállítás - © Fotó: Miskolci Galéria
Miskolc – Szervezési hiba történt, ismerte el a múzeum igazgatója, és a bocsánatot kérő levelét nyilvánosságra hozta.

A héten kellett volna megnyílnia a Miskolci Galériában Á. Tóth József kiállításának, ám az alkotó hatvanadik születésnapja kapcsán előkészített fotókból nem lett tárlat.

Egybeesés

Technikai okok miatt maradt el az Á. Tóth 6x című fotókiállítás. A technikai okra a Miskolci Galériát is magában foglaló Herman Ottó Múzeum igazgatója, dr. Tóth Arnold adott magyarázatot, az Á. Tóth Józsefnek és a Miskolci Galéria közönségének címzett bocsánatot kérő levelét pedig szokatlan módon, de a nyíltság jegyében a galéria honlapján is közzétette.

Ebben leírja: szervezési hiba történt. A nem megfelelő odafigyelés miatt történhetett, hogy a „régóta tervezett és sokak által várt fotókiállítás és a Hangszert a kézbe című egyhetes zenepedagógiai produkció – melynek más nyitott miskolci helyszínek híján, nem éppen alaptevékenységünkhöz illeszkedő módon, de értékalapon, és a több ezres nézőszám várható okán örömmel adtunk teret – ugyanarra az időpontra került. Az ütközés csak a Galéria tetőtéri Kondor-termének néhány napos megosztott használatával lett volna kezelhető, ám ez érthető okokból nem volt járható út” – olvasható a levélben.

A múzeum igazgatója reményét fejezte ki, hogy a fiaskó nem lesz akadálya annak, hogy a kiállításra szánt fotókat a közönség máskor, máshol megismerhesse. Ehhez felajánlotta az együttműködést is.

– ÉM –