Ellopott államtitok – nem fenyegetettség, együttműködés

Köszönetét fejezte ki csütörtöki közleményében a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) és a Budapesti Rendőr-főkapitányság azoknak az újságíróknak, akik jelezték, hogy eljutott hozzájuk a nemrég az NNI-től ellopott, államtitkokat tartalmazó irat. A testület szerint nem a megfélemlítés volt a cél, mikor arra hívták fel a figyelmet, hogy börtönbe kerülhet, aki az iratok tartalmát közzé teszi.

A Nemzeti Nyomozó Iroda a további bűncselekmények megelőzése végett közölte az államtitkok ellopása kapcsán, hogy aki azok tartalmát megismeri, vagy az iratot megkapja, nem tárhatja a nyilvánosság elé. A közleményt követően több szerkesztőség is értesítette az Irodát, hogy az államtitkokat tartalmazó irat a birtokukba került.

A titkos iratokat július végén lopták el az NNI központjából, egy zárt páncélszekrényből. A Független Hírügynökség információi szerint egy közismert bűnöző vagyoni helyzetének és politikai kapcsolatrendszerének térképét tartalmazza a titkos dokumentum. A rendőrségnél poligráfos vizsgálaton esett át mindenki, akinek köze lehetett a titkosított irathoz vagy azzal a bűnözővel, akiről a dokumentumok készültek.

Közben Bencze József országos rendőrfőkapitány újságírói kacsának nevezte azt a hírt, hogy leváltaná az Nemzeti Nyomozó Iroda vezetőjét és helyettesét. A parancsnok teljeskörű vizsgálatot rendelt el a szervezetnél.








hirdet�s