Ellenfeleket kapott a női és a férfi vízilabda-válogatott

Budapest – A nemzetközi szövetség elkészítette a csoportbeosztásokat a vízilabda világliga és az Európa Kupa selejtezőjére, amelyet együtt rendeznek meg.

A magyar szövetség honlapjának hétfői híre szerint a nőknél kilenc csapat jelentkezett az európai selejtezőre, és a magyarok a négyes csoportba kaptak besorolást a franciák, a hollandok és az olaszok mellé. A férfiaknál 14 együttes nevezett, a világkupa-győztes magyar válogatott Oroszországgal, Németországgal és Máltával játszik majd.

A csoportokban oda-vissza játszanak a felek, a nőknél három-három csapat jut az Európa Kupa hatos döntőjébe, a férfiaknál a csoportok első két helyezettje kerül a sorozat nyolcas fináléjába. A két döntőből lehet kvalifikálni a világliga szuperdöntőjére, ahonnan a győztesek olimpiai kvótát szereznek.

“A továbbjutásunk remélhetőleg nem lehet kérdéses, ugyanakkor az sem mindegy, hányadik helyen sikerül ezt kivívni, hiszen a csoportelsők azonnal a legjobb négybe jutnak az Európa Kupa hatos döntőjében – idézte Bíró Attilát, a női válogatott szövetségi kapitányát a waterpolo.hu. – A kísérleti fázisnak vége, megvan a keretünk, mindenki tudja a dolgát, ennek szellemében várjuk majd a mérkőzéseket.”

Märcz Tamás, a férficsapat szövetségi kapitánya kiemelte: örül, hogy tudják, kik lesznek az ellenfeleik és mikor játszanak, mert mindez kiszámítható tervezést jelent.

“Az ellenfelek ismeretében azt kijelenthetjük, reális az esélyünk, hogy a továbbjutó első két hely egyikén végezzünk, de ezzel még véletlenül sem azt akarom mondani, hogy könnyű dolgunk lesz, sőt” – nyilatkozott a szakember. Hozzátette, minden bizonnyal folytatódik a trend, és a hazai mérkőzéseket valamelyik vidéki uszodában rendezik majd.

A csoportbeosztások és a program:

világliga európai selejtező, egyben Európa Kupa-selejtező:

nők:
A csoport: Oroszország, Spanyolország, Románia, Görögország, Izrael
B csoport: Franciaország, Hollandia, MAGYARORSZÁG, Olaszország

A magyarok programja:

november 6.: Magyarország-Franciaország
december 4.: Olaszország-Magyarország
december 18.: Hollandia-Magyarország
2019. január 15.: Franciaország-Magyarország
2019. február 12.: Magyarország-Hollandia
2019. március 5.: Magyarország-Olaszország

Az Európa Kupa hatos döntőjét 2019. március 28-31. között, később kijelölendő helyszínen rendezik.

férfiak:
A csoport: Oroszország, MAGYARORSZÁG, Málta, Németország
B csoport: Görögország, Hollandia, Spanyolország, Ukrajna
C csoport: Olaszország, Franciaország, Montenegró
D csoport: Románia, Szerbia, Horvátország

A magyarok programja:

október 23.: Magyarország-Németország
november 13.: Oroszország-Magyarország
december 11.: Magyarország-Málta
2019. január 29.: Németország-Magyarország
2019. február 19.: Magyarország-Oroszország
2019. március 12.: Málta-Magyarország

Az Európa Kupa hatos döntőjét 2019. április 5-7. között, később kijelölendő helyszínen rendezik.

-MTI-