Elkezdték a tüntetők kiszorítását – könnygázt használtak a rendőrök

Könnygáz spray-vel fújták le a rendőrök a tüntetőket szombaton este, amikor többen az egyenruhások sorfalának feszültek, majd a rohamrendőrök elkezdték kiszorítani a demonstrálókat a Deák térről. A tüntetők egy része a József Attila utca felé menekült, a gárdisták azonban jópár szimpatizánsukkal együtt továbbra is a tér közepén ülnek.

Korában a Magyar Gárda több tagját is egyesével vitték ki a térről az egyenruhások; úgy tudjuk, néhányukat később a mentők látták el. Azt nem lehet tudni, hogy megsérültek-e, vagy rosszul lettek a tűző napon ülve. A körülbelül 17 óra óta tartó be nem jelentett demonstráción továbbra is folyamatos a rendőri felszólítás, hogy a megmozdulás résztvevői hagyják el a teret.

Mint a Független Hírügynökség már hírül adta, a Szent István Bazilika helyett a közeli Deák téren gyűltek össze a gárdisták szombaton délután 17 óra körül. A Bazilikánál tartották volna a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom szervezésében a Budaházy György melleti szimpátiatüntetést, ott azonban óriási volt a rendőrségi készültség. Eredeti terveik szerint egyébként a belvárosi Szabadság téren demonstráltak volna. Ezt a rendezvényt rendőrség nem vette tudomásul, így a Bazilika előtti teret jelölték meg új helyszínként.








hirdet�s