Elkészült Magyarország koleszterintérképe

Akt.:
Elkészült Magyarország koleszterintérképe
© Forrás: koleszterininfo.reblog.hu
Budapest – Elkészítették Magyarország koleszterintérképét, amely abban segíti az orvosokat, hogy területi lebontásban és korcsoport szerint is megmutatja a lakosság összkoleszterinszintjét – mondta Reiber István főorvos az M1 aktuális csatorna péntek délelőtti műsorában.

A főorvos hangsúlyozta, hogy a térkép az összkoleszterinszintet mutatja, tehát a jó és a rossz koleszterint is. Az adatok szerint a gyerekeknél még jó a helyzet annak ellenére, hogy kimutatható öröklött rosszkoleszterin-szint is, 40-50 éves korban pedig már sokkal rosszabb a helyzet.

A térkép arra hívja fel a figyelmet, hogy mindenkinek tisztában kell lennie a koleszterinszintjével, ahogy a vérnyomásával is, mert a rossz koleszterin szoros összefüggést mutat az érbetegségek korai megjelenésével. Ha valakinek magas az összkoleszterinszintje, akkor testmozgással, életmódváltással, a táplálkozási szokások módosításával csökkenteni kell.

– MTI –


Fotó: Pixabay
Debrecen, Miskolc, Nyíregyháza - 2014-ben a felnőtt lakosság több mint fele (55 százalék) túlsúlyosnak vagy elhízottnak számított, mindössze 11 százalékuk végzett legalább heti 150 percen át tartó testmozgást, kétharmaduk fogyasztott napi szinten zöldséget vagy gyümölcsöt, egynegyedük napi rendszere...

Illusztráció: Shutterstock
Budapest, Debrecen, Miskolc, Nyíregyháza - A D-vitamin a kalcium és a foszfát felszívódását is szabályozza. A zsírok és olajok táplálkozásunkban létfontosságú szerepet töltenek be, akárcsak a szénhidrátok vagy a fehérjék. A zsírok alapjában energiát adnak, tartalék­tápanyagként szolgálnak és nélk...

Illusztráció: Pixabay
Budapest - Megelőzhető a téli elhízás az új magyar táplálkozási ajánlással, az okostányérral, amelynek már a "gyermekváltozata" is megjelent - hangsúlyozta Miháldy Kinga dietetikus az M1 aktuális csatorna pénteki műsorában. Azt mondta, javasolt, hogy az elfogyasztott élelmiszerek fele zöldség és ...








hirdet�s