Helyi közélet

2015.02.11. 11:53

Festéket az iskoláknak!

Borsod-Abaúj-Zemplén - Egy festékpatron miatt nem tudnak középiskolába jelentkezni a diákok.

Borsod-Abaúj-Zemplén - Egy festékpatron miatt nem tudnak középiskolába jelentkezni a diákok.Veszélybe került a nyolcadikosok középiskolai jelentkezése. Legalább is a miskolci Fazekas Utcai Általános Iskolában, tájékoztatta lapunkat Béres Ildikó, az iskola egyik pedagógusa, egyébként a Pedagógusok Szakszervezete városi titkára. Megtudtuk tőle, hogy a jelentkezési lapokat az internetről kellett letölteniük az osztályfőnököknek és kinyomtatni. Azt a szülők kitöltötték, aláírták és visszaküldték az iskolába. Az iskolának ezeket le kellene fénymásolnia annyi példányban, ahány helyre a gyerek jelentkezik, de a gépből kifogyott a festék.

Oldják meg

A megoldás kézenfekvő: kellene egy új festékpatron. Csakhogy az állami iskolák már nem gazdálkodhatnak önállóan, mindenért a fenntartóhoz kell fordulniuk. A Fazekasban is ezt tették. Levelet írtak a Miskolci Tankerületnek, hogy szükség lenne egy festékpatronra (50 ezer forintba kerül), erre azonban nem kaptak választ. Ekkor Béres Ildikó felhívta a Miskolci Tankerületet. Ott annyit mondtak, hogy oldja meg az iskola a saját alapítványából, mások is így csinálják, mert a Klik-nek nincs költségvetése március végéig, és addig semmit nem lehet kifizetni.

– Igen ám, csakhogy az iskola alapítványának jelenleg egy fillérje sincs, mert ami volt, azt elköltöttük a számítástechnikai tanterem bővítésére – sorolja Béres Ildikó.

– Tehát most itt állunk a jelentkezési határidő előtt néhány nappal, és nem tudjuk, mi lesz, mert nem tudunk lefénymásolni 150 jelentkezési lapot. Az egyik szülő felajánlotta, hogy elviszi a munkahelyére, és megcsinálja, de az iskola nem adhatja ki a hivatalos iratokat, hiszen azon rajta vannak a gyerekek személyes adatai, és hogy ki hová jelentkezik.

Béres Ildikó szerint teljesen etikátlan, hogy az oktatással kapcsolatos kiadásokat a szülők fizessék, amikor az iskoláknak van fenntartója.

Nélkülözhetetlen

Az egyik megyénkbeli középiskolás diák, Mónika, hasonló tapasztalatait osztotta meg lapunkkal. Kérte, hogy teljes nevét ne írjuk meg, mert az ő iskolája tart a Klik-től. Mint mesélte, az intézményből többen jelentkeztek az Országos Középiskolai Versenyre. A dolgozatokat meg is írta mindenki otthon, de azt ki kellett volna nyomtatni több példányban. Csakhogy az ő iskolájuk sem kap festékpatronra pénzt, ezért Mónika a barátnőjénél másolta le a dolgozatát, még szerencse, hogy nekik volt otthon gépük. A többiek Miskolc belvárosbán találtak fénymásolót, vagy elvitték a szüleik munkahelyére a dolgozatot. A diáklány szerint a nyomtató és a fénymásoló ma már nélkülözhetetlen az iskolákban, és nem érti, hogy miért nem ad erre pénzt a fenntartó.

Úgy tűnik azonban, hogy nem minden tankerület ilyen szigorú. A sárospataki II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola igazgatója azt mondta lapunknak, hogy bár ők sem dúskálnak a pénzben, de ha a mindennapi működéshez van szükség valamire, akkor azt a Sárospataki Tankerület akár soron kívül is biztosítja. Az igazgató szerint egyik tankerület sem kérhet olyat, hogy az iskola az alapítványi pénzből fizessen, hiszen az alapítványok bizonyos célok érdekében jöttek létre, nem pedig az iskola működésének biztosítására.

Kérdéseket küldtünk a Klik-nek az üggyel kapcsolatban. A témát folytatjuk a válaszokkal.

ÉM-HE

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában