Elismerték az életművet: Díszpolgár lett a korábbi jegyző Kazincbarcikán

Akt.:
dr. Illés Pál
dr. Illés Pál - © Fotó: Ádám János
Kazincbarcika – Kazincbarcika díszpolgára lett dr. Illés Pál, a város nyugalmazott jegyzője.

Augusztus 20-án, ünnepi ülésen adta át a város kitüntető díjait a kazincbarcikai képviselő-testület. A „Kazincbarcika Város Díszpolgára” címet idén dr. Illés Pálnak, Kazincbarcika Város Nyugalmazott jegyzőjének adományozták.

– Megtisztelő volt az a pillanat, mikor a címet átvettem. Öröm volt, így elismerik a közigazgatásban, és különösen a Kazincbarcikán, a munka világában töltött időszakomat – összegezte lapunknak érzéseit az eseménnyel kapcsolatban dr. Illés Pál.

Illes-Pal-02-aj

Mint mondja, életének egyik legmeghatározóbb döntése volt, hogy a nyírgelsei, majd mátészalkai iskolai évek után 1968-tól Kazincbarcikán folytatta a tanulmányait.

– Bár mezőgazdasági technikumban végeztem, mindig is vonzott a modern technológia világa, ráadásul Kazincbarcikának, mint városnak is jó híre volt már, mikor ide­kerültem. A vegyipari szakma kitanulása után aztán az első munkahelyem a Borsodi Vegyi Kombinát (BVK) volt, ahol nagyon sok gyakorlati ismeret, tapasztalatot szereztem, itt ismertem meg a nagyüzemi termelés világát – mondta a nyugalmazott szakember.

Mezőgazdaság ide, vegyipar oda, dr. Illés Pál – saját elmondása szerint – világ életében humán beállítottságú ember volt. Ennek tükrében nem meglepő, hogy a BVK után, az ELTE-n jogi, míg a Politikai Főiskolán államvezetéssel kapcsolatos diplomát is szerzett.

Jog, közigazgatás

– 1989-től a megyei tanácson dolgoztam, ahol nagyon megszerettem a közigazgatást, így aztán a rendszerváltás után a megyei önkormányzatnál folytattam, ahol több mint másfél évtizeden keresztül különféle munkakörökben és beosztásokban – irodavezető, osztályvezető-helyettes, főosztályvezető, sőt 2003 és 2007 között mint főjegyző – dolgoztam. Munkám során mindig a arra törekedtem hogy érvényesüljenek a szakszerűség és a törvényesség követelményei, és fontos volt a kor követelményeihez való alkalmazkodás is – hangsúlyozta.

Illes-Pal-06-aj

Ezután dr. Illés Pál Kazincbarcika jegyzőjeként dolgozott, és bár 2010-ben nyugállományba vonult, de – mint kiemelte – szakmai tanácsaival a mai napig szívesen segíti a hivatal, illetve a városvezetés munkáját.

Tajthy Ákos


További elismerések

Kazincbarcika Város Képviselő-testületének „Pro Urbe Kazincbarcika” kitüntető díját 2018-ban dr. Oláh Erzsébet nyugalmazott belgyógyász főorvos vette át.

Kazincbarcika Város Képviselő-testületének „Elismerő Plakettjét” pedig Blaháné Olcsvári Mária, a Kazincbarcikai Polgármesteri Hivatal vezető főtanácsosa; valamint Pelle Anna, nyugalmazott pedagógus, az Idővár Nyugdíjas Kulturális Klub vezetője kapta ebben az esztendőben.