Elismerés értékteremtésért Makkoshotykán

Az új Makkoshotykai Polgármesteri Hivatal
Az új Makkoshotykai Polgármesteri Hivatal - © Fotó: BG
Makkoshotyka – Kiemelkedő szakmai tevékenységükért vehették át jutalmukat.

2016 után idén is belügyminiszteri oklevelet vehetett át a közfoglalkoztatási programok megvalósításában nyújtott kiemelkedő szakmai tevékenysége elismeréseként a makkoshotykai önkormányzat. Az oklevél mellé tízmillió forintos pénzjutalom is járt.

Átköltöztek

Abban az új polgármesteri hivatalban beszélgetünk Kántor Ferenccel, Makkoshotyka polgármesterével, amelynek épületét az első elismeréshez járó pénzjutalomból vásárolták.

– Egy használaton kívüli magtár lepusztult épülete volt egy jobb sorsra érdemes környezetben – mondja Kántor Ferenc. – A felújításban amit csak lehetett, azt a közfoglalkoztatási programok keretében végeztünk el. A napokban költöztünk át a régi helyünkről, és fogunk tartani egy hivatalos átadási ünnepséget is a közeljövőben. A régi épületet is fel fogjuk újítani, néhány helyiséget egybe is nyitunk majd és azt követően az iskolások fogják birtokba venni az épületet, addig az alsó tagozat marad a kastélyban.

Kántor Ferenc szerint az első díjat is az értékteremtő programok miatt kapták, ahogy a mostanit is.

– Olyan programokban gondolkoztunk elsősorban, amelyek az értékteremtésen felül munkahelyeket is létrehoznak – mondja a makkoshotykai településvezető. – Ilyen például az aszalóüzemünk, amely most már aktívan részt vesz a piacon. megtörténtek a termékbevizsgálások, így a hotykai aszalt paradicsom a település egyik védjegye lesz a jövőben. Felvettem a kapcsolatot más önkormányzatokkal, hiszen a kapacitásunk megengedi, hogy a mások által megtermelt gyógynövényeket kiszárítsuk, vagy a gyümölcsöket megaszaljuk. A fóliasátrakban már beállítottuk azokat a paradicsomfajtákat, amelyeket aszalunk. A most kapott tízmilliós jutalom egy részét is arra fordítjuk, hogy egy belterületi telket megvásárolva bővítsük a fóliás kapacitásunkat.

A tízmilliós jutalom jelentős részét egy másik fejlesztésre fordítják majd.

Tervek

– A mostani hivatali épületünk szomszédságában van egy korábban leégett épület. Azt szeretnénk megvásárolni és felújítani. Ott lesz majd a drótüzemünk, a lakatosműhelyünk és a gépállomásunk. Szeretnénk erre az épületre és a hivatal épületére napelemeket szereltetni, hogy ezzel csökkentsük a kiadásainkat – mondja Kántor Ferenc.

ÉM-BG