Elindult az Élet Menete

Több ezer ember gyűlt össze vasárnap délután a Páva utcai Holokauszt emlékközpont előtt, hogy részt vegyen a Holokauszt emléknapjára rendezett felvonuláson. Az Élet Menete a Páva utcából a Dohány utcai zsinagóga elé vonul az Emmánuel emlékfáig emlékezni azokra, akiket a nyilasok 1944 és 45-ben gyilkotak meg. A fáklyás menet nem sokkal félhét előtt indult el a Sófár hangjára; a Parlamenti párokat Lendvai Ildikó (MSZP), Navracsis Tibor (Fidesz), Eörsi Mátyás (SZDSZ) és Herényi Károly (MDF) frakcióvezetők képviseli. Jelen van Gyurcsány Ferenc miniszterelnök és felesége Dobrev Klára is.

A zsinagóga udvarán, az emlékműnél felállított színpadon beszédet mondd Szili Katalin az Országgyűlés elnöke. Ugyancsak felszólal Efraim Zuroff, a Simon Wiesenthal Központ jeruzsálemi Igazgatója, Zoltai Gusztáv a MAZSIHISZ és a BZSH ügyvezető igazgatója, Kardos Péter főrabbi, Fekete László főkántor és Vámos Miklós író.

A Holokauszt Emléknapot 2001 óta ünneplik Magyarországon minden évben április 16-án annak emlékére, hogy 1944-ben ezen a napon kezdődött a kárpátaljai településeken a magyarországi zsidóság gettóba zárása. A holokauszt történetének legnagyobb és leggyorsabb deportálási akciója 63 évvel ezelőtt, 1944 májusában történt. Német adatok szerint 56 nap alatt 437 402 zsidót deportáltak Magyarországról, 15 ezer ember kivételével mindegyiküket Auschwitz-Birkenauba, a legkegyetlenebb koncentrációs táborba. Származásuk miatt 1944-45-ben Magyarországon nemcsak a zsidókat üldözték. A holokauszt során több ezer romát is meggyilkoltak, az üldözöttek száma több tízezerre tehető.








hirdet�s