Elindult az aláírásgyűjtés a női döntéshozók arányának javítása érdekében

Már gyűjtik az aláírásokat ahhoz a népszavazási kezdeményezéshez, amelynek célja, hogy a parlamenti és az önkormányzati képviselők legalább 25 százaléka nő legyen.

Civil kezdeményezésről van szó, amelyet 27 ismert, sikeres nő indított a nők közéleti szerepvállalásának javítása érdekében – mondta újságíróknak szerdán Rajnai Gitta, a kezdeményezés szóvivője a fővárosi Deák téren, ahol bemutatta az első aláírásgyűjtő standot.

A gyűjtés november 14-én kezdődött, 2011. január 25-ig szeretnék összegyűjteni a népszavazáshoz szükséges 200 ezer aláírást – mondta Rajnai Gitta. Közölte: azt kezdeményezik, hogy egészítsék ki az országgyűlési és a helyi önkormányzati választásokról szóló törvényeket, és csak olyan listát lehessen bejelenteni, amelyen felváltva egy női, illetve egy férfi jelölt szerepel. Mivel a képviselőknek körülbelül a fele kerül be listáról a testületekbe, így a 25 százalékos női részvétel biztosítva lenne.

Jelenleg Magyarország az utolsó helyen áll az Európai Unióban azzal a 9 százalékos aránnyal, amennyi nő van a parlamentben. Az aránytalanság az élet más területein, más döntéshozó pozíciókban is jelen van. Ezen szeretnének változtatni, első lépésként az 50 százalékos kvóta bevezetésével – közölte Rajnai Gitta. Hozzátette: a 25 százalékos női részvétel nem cél, hanem eszköz ahhoz, hogy a nők szempontjai jobban érvényesüljenek a mindennapokban, a közéletben. A népszavazást 27 ismert, sikeres nő kezdeményezte, többek között Heller Ágnes filozófus, Petschnig Mária Zita közgazdász, Hernádi Judit és Kútvölgyi Erzsébet színművész vagy Bangó Margit énekes – mondta el a szóvivő.

Budapesten hat helyen, közterületeken, metrókijáratoknál, karácsonyi vásárokban várják a kezdeményezéssel egyetértők aláírását. Letölthetők az ívek a www.nokapalyan.hu honlapról is. Eddig körülbelül száz önkéntes jelezte, hogy segít az akcióban, de számítanak még többre. Lesz aláírásgyűjtés a vidéki városokban is. Rajnai Gitta elmondta: a “Népszavazás a Nőkért!” kampányt támogatja az a fotósorozat is, amelyen ismert férfiak vetkőznek – ők azzal segítik az akciót, hogy így próbálnak fellépni a sztereotípiák ellen. Az első képen Till Attila, a TV2 műsorvezetője és Heller Ágnes filozófus látható.
– Független Hírügynökség –

 








hirdet�s