Elhunyt Peter Falk, Columbo hadnagy megszemélyesítője

Akt.:
Elhunyt Peter Falk, Columbo hadnagy megszemélyesítője
Washington  (MTI) – Nyolcvanhárom éves korában Los Angelesben elhunyt Peter Falk filmszínész, akinek legismertebb szerepe a legendás Columbo hadnagy megszemélyesítése volt.

A színész halálhírét az egyik hozzátartozója jelentette be a kaliforniai KNX rádióban.
Peter Michael Falk
(New York City, New York, 1927. szeptember 16. – Beverly Hills, Kalifornia, 2011. június 23.) magyar származású amerikai színész és filmproducer. A Pester Lloyd nevű szabadelvű újság néhai főszerkesztőjének, Falk Miksának a dédunokája. Az 1950-es évek végén kezdett filmezni. Gyakran dolgozott a televízió számára. Leghíresebb alakítása is egy éveken át sikerrel sugárzott szériához kapcsolódik: a Columbo című sorozatban ő játszotta a rosszul öltözött, látszólag lassú észjárású címszereplő nyomozót, aki az apró ellentmondásokból kiindulva végül mindig megoldotta a legreménytelenebbnek látszó bűnügyeket is.

Peter Falk ötször kapott Emmy-díjat Colomboért

Columbo megformálásáért ötször elnyerte az Emmy-díjat, illetve egyszer a Golden Globe-díjat. Két korai mozifilmjéért az 1960-as évek elején kétszer Oscar-díjra jelölték. Az új évezredben, túl a 80. életévén egészségi állapota megromlott, Alzheimer-kórral küzdött. 2011. június 23-án, 83 évesen hunyt el Beverly Hills-i otthonában. Forrás: wikipedia.

Peter Falk

Peter Falk

További részletek >>>








hirdet�s