Elhunyt Koleszár Lajos, az MSZP volt országgyűlési képviselője

Akt.:
Miskolc – Életének 68. évében, hosszan tartó súlyos betegség után elhunyt Koleszár Lajos, az MSZP volt országgyűlési képviselője, a miskolci Semmelweis Kórház egykori igazgató-főorvosa, szakmai igazgatója.

Koleszár Lajos 1973-ban szerzett orvosi diplomát. Kezdetektől a miskolci Semmelweis Kórházban dolgozott, 1978-tól már belgyógyász szakorvosként. Ezt követően adjunktusi, majd részlegvezető főorvosi beosztásban végezte munkáját. 1995 és 2008 között az intézmény igazgató-főorvosaként, majd a Miskolci Semmelweis Ignác Egészségügyi Központ és Egyetemi Oktató Kórház létrejöttével szakmai igazgatóként tevékenykedett. Intézményvezetése alatt készült el és kezdte meg működését például az új, világszínvonalú Térségi Diagnosztikai Szűrőcentrum. Ő maga egészen nyugdíjba vonulásáig dolgozott a miskolci kórházban.

Koleszár Lajos 1989 októbere óta volt tagja a Magyar Szocialista Pártnak. Az 1994. évi országgyűlési választásokon Borsod-Abaúj-Zemplén megye 2. számú, Miskolc központú választókerületében szerzett mandátumot, négy évvel később pedig az MSZP megyei területi listájáról jutott be a parlamentbe.

2006 és 2010 között a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei közgyűlés tagja, az egészségügyi bizottság elnöke volt.

Búcsúztatás utáni utolsó útjára – kérésének megfelelően – szűk családi körben kísérik el.








hirdetés