Elhunyt Fekete Ferenc gordonkaművész

Akt.:
Elhunyt Fekete Ferenc
Elhunyt Fekete Ferenc - © Fotó: music.unideb.hu
Debrecen – Néhány napja érkezett a megrendítő hír: Fekete Ferenc gordonkaművész-tanár, a Simonffy Emil Zeneiskola nyugalmazott igazgatója befejezte földi életét.

1947. június 3-án született Nagykállón. A zenei pálya iránti érdeklődése és tehetsége korán megmutatkozott. Zenei tanulmányait a nyíregyházi zeneiskolában kezdte meg, majd a debreceni Kodály Zoltán Zeneművészeti Szakiskolában folytatta, Ádám Károly tanár úr osztályában. Gordonkatanári diplomáját 1969-ben a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola Debreceni Tagozatán szerezte meg, majd állami ösztöndíjjal a kijevi Csajkovszkij Konzervatóriumban előadóművészként végzett Cservov professzor irányításával. Ezt követően Kijevben, Moszkvában és Weimarban vett részt külföldi mesterkurzusokon.

Már a főiskolai évek alatt kapcsolatba került a tanítással, 1970-ben előbb tanári, majd 1974-ben iskolaigazgatói kinevezést kapott a debreceni Simonffy Emil Zeneiskolában, amely megbízatását egészen 2007-ig, nyugdíjba vonulásáig töltötte be. A debreceni zenetanár képzésben mind szakmai partnerként, mind pedig óradíjas oktatóként hozzájárult a kiváló szakmai és emberi kapcsolatok ápolásához a két intézmény tanárai között, így elősegítve a zenei tehetségek gondozását és pályára irányítását.

Számos egyéb, zenei-közéleti szerepet is vállalt: alapító tagja volt a Magyar Zeneiskolák és Művészeti Iskolák Szövetségének, közoktatási szakértőként tevékeny részt vállalt a zeneoktatás rendszerének átalakításában, miközben iskolája új épületének előbb 1982-ben történő létrehozását, majd annak 2007-ben megvalósult átépítését is nevéhez köthetjük, méltó körülményeket biztosítva ezzel az ott folyó kimagasló szakmai munkának. Az általa irányított iskola tantestületi munkáját „Debrecen Város Közoktatásáért” és „A Magyar Művészetoktatásét” kitüntetéssel ismerték el, de ugyanígy említhetjük a „Debreceni Egyetem Partneriskolája” címet, valamint a „Kiváló művészetoktatási intézmény” minősítést is. Fekete Ferenc a több évtizedes kiváló zenepedagógiai és előadóművészi tevékenységéért és vezetői munkájáért számos elismerést kapott, többek között a 2007-ben alapított Simonffy Emlékplakett első kitüntetettje volt.

Művészi megnyilvánulásait a szólista produkciók mellett a kamarazenei, és a zenekari együttesekben történő közreműködés révén ismerhette a debreceni zeneszerető közönség. Részt vett új zeneművek bemutatásában, így például Albert Roussel gordonkaversenyének magyarországi bemutatója, valamint finn és magyar zeneszerzők műveinek bemutatása fűződik nevéhez. Külföldi vendégszerepléseken Európa számos országában járt, nemcsak a zeneiskola zenekari együtteseivel, de szólistaként a Közalkalmazottak Szimfonikus Zenekara és a Debreceni Filharmonikus Zenekar tagjaként egyaránt.

Tevékeny, értékes élete, emberi habitusa, áldozatos munkája, együttműködő személyiségalkata és művészi hitvallása immár veszteségeink listáját gyarapítja, de tanítványaiban, és természetesen bennünk, kollégáiban mindez tovább él! A családtagok, kollégák, barátok és ismerősök Budapesten, a rákoskeresztúri Újköztemetőben kísérik utolsó útjára 2018. július 26-án, 10 óra 45 perces kezdettel.

Nyugodjék békében!

– Dr. Duffek Mihály, egyetemi tanár –