Bajnokok Ligája

2019.11.27. 23:48

Gulácsi megsérült, Szoboszlaiék simán nyertek

A labdarúgó Bajnokok Ligája csoportkörének ötödik fordulójában a szerdán pályára lépő csapatok közül az FC Barcelona és az RB Leipzig tudta bebiztosítani nyolcaddöntős szereplését.

Az FC Barcelona hazai pályán rangadót játszott a Borussia Dortmunddal, de a találkozó egyoldalú volt: a katalánok a klub színeiben 700. mérkőzésén pályára lépő Lionel Messi vezetésével könnyedén diadalmaskodtak, az ötszörös aranylabdás egy góllal és két gólpasszal vette ki a részét a 3-1-es sikerből.

A Gulácsi Pétert és Willi Orbánt foglalkoztató RB Leipzignek már egy döntetlen is elég volt a Benfica ellen ahhoz, hogy története során először ott legyen az egyenes kiesés szakaszban, ugyanakkor a portugálok egészen a 90. percig 2-0-ra vezettek. Ekkor Emil Forsberg előbb büntetőből szépített, majd a ráadás hatodik percében megszerezte a történelmi találatot is. A magyar válogatott első számú kapusát a 64. percben le kellett cserélni, miután ütközött a vendégek támadójával, a második gólt szerző Carlos Viníciusszal. Orbán sérülés miatt nem játszott.

A Szoboszlai Dominikkel felálló Salzburg hozta a kötelező győzelmet a Genk otthonában – a magyar válogatott középpályása 80 percet kapott -, és mivel a címvédő Liverpool hazai pályán döntetlent játszott a Napolival, az osztrákok a zárófordulóban a Vörösök ellen akár továbbjuthatnak. Októberben a két csapat liverpooli összecsapása rendkívül látványos 4-3-as angol sikerrel végződött. A Genk elleni összecsapáson újra betalált a norvég Erling Braut Haaland, ezzel a BL történetének első tinédzsere lett, aki sorozatban öt mérkőzésen is eredményes volt.

Eredmények, csoportkör, 5. forduló

E csoport:

FC Liverpool (angol)-SSC Napoli (olasz) 1-1 (0-1)

gól: Lovren (65.), illetve Mertens (21.)

Genk (belga)-Salzburg (osztrák) 1-4 (0-2)

gól: Samatta (85.), illetve Daka (43.), Minamino (45.), Hvang (69.), Haaland (87.)

A csoport állása: 1. FC Liverpool 10 pont, 2. Napoli 9, 3. Salzburg 7, 4. Genk 1

F csoport:

FC Barcelona (spanyol)-Borussia Dortmund (német) 3-1 (2-0)

gól: Suárez (29.), Messi (33.), Griezmann (67.), illetve Sancho (77.)

Slavia Praha (cseh)-Internazionale (olasz) 1-3 (1-1)

gól: Soucek (37., 11-esből), illetve Martínez (19., 88.), Lukaku (81.)

A csoport állása: 1. (már továbbjutott) FC Barcelona 11 pont, 2. Internazionale 7 (9-7), 3. Borussia Dortmund 7 (6-7), 4. Slavia Praha 2

G csoport:

RB Leipzig (német)-Benfica (portugál) 2-2 (0-1)

gól: Forsberg (90., 96., az elsőt 11-esből), illetve Pizzi (20.), Carlos Vinícius (59.)

Zenit (orosz)-Olympique Lyon (francia) 2-0 (1-0)

gól: Dzjuba (42.), Ozdojev (84.)

A csoport állása: 1. (már továbbjutott) RB Leipzig 10 pont, 2. Zenit 7, 3. Olympique Lyon 7, 4. Benfica 4

H csoport:

Lille (francia)-Ajax Amsterdam (holland) 0-2 (0-1)

gól: Zijecs (2.), Promes (59.)

Valencia (spanyol)-Chelsea (angol) 2-2 (1-1)

gól: Soler (41.), Wass (82.), illetve Kovacic (42.), Pulisic (50.)

A csoport állása: 1. Ajax Amsterdam 10 pont, 2. Valencia 8, 3. Chelsea 8, 4. Lille 1

Forrás: MTI

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában