Elhalasztották a Jackson-gyerekek felügyeleti tárgyalását

Elhalasztották Michael Jackson három gyermekének felügyeleti jogáról szóló bírósági meghallgatást. A Los Angeles-i bíróság pénteken azt közölte, hogy július 13. helyett július 20-án tartják meg a meghallgatást. A halasztást a gyermekek nagymamája, Jackson édesanyja, valamint a sztár volt felesége, Deborah Rowe egyaránt kérte.

Michael Jackson halála után, június 29-én a bíróság az énekes 79 éves édesanyját tette meg Prince Michael, Paris és Prince Michael II. ideiglenes gyámjának. A törvényszék mostani döntése értelmében az elhalasztott meghallgatásig a fennálló helyzet marad érvényben.

A két idősebb gyermek – Prince Michael és Paris – felügyeletét Jackson egykori felesége, Debbie Rowe is szeretné megkapni. A sztár 1996 és 1999 közötti hitvese ugyanis az édesanyja a két gyermeknek, míg a harmadik, Prince Michael II. ismeretlen anyától született.

Válásukat követően, 2001-ben Rowe írásban mondott le a szülő jogok gyakorlásáról, exférjét “csodálatos embernek” és “briliáns apának” nevezve. Michael Jackson 2002-ben rendelkezett arról, hogy halála esetén a gyerekeket édesanyja nevelje, míg másodlagos nevelőként a soul legendát Diana Ross-t nevezte meg.








hirdet�s