Elhalasztják a Tunéziába tervezett magyar autóversenyt

Elhalasztják a szervezők a Tunéziába tervezett ralit, a Saharun-t, az észak-afrikai országban kialakult helyzet miatt. A szervezők keddi tájékoztatása szerint az új időpont bejelentése február 16-án várható, melynek kijelölésében a résztvevők véleménye is számít.

Tunéziában a “jázminos forradalom” után most egy átmeneti vezetés gyakorolja a hatalmat. A szervezők a futam lemondása helyett, az év eleji pályaírás után inkább a kivárás mellett döntöttek, mivel a tunéziai biztonsági helyzet a januári tüntetések és lázongások óta folyamatosan javult Tunéziában. Látva, hogy a hetekben az Egyesült Államok csökkentette a veszélyességi szintet, illetve hogy a közeljövőben a kijárási tilalmat és a szükségállapotot szerette volna megszűntetni Tunézia, úgy tűnt, hogy a ralit meg lehet tartani az eredeti időpontban.

Az előző héten azonban ismét rosszabbra fordult a helyzet. A szervezők közleménye szerint a keleti országrészben gyújtogatók egy zsinagógát égettek porrá, egy északnyugati városban az új kormányzói kinevezések kapcsán rendezett tüntetés oszlatása közben halt meg valaki egy becsapódó könnygázgránáttól, illetve szombaton, a Saharun útvonalába eső El Kef városában egy békésnek induló tűntetésen újabb lövések dördültek el, melyet más városokban további emberéletet követelő események követtek. A forradalom halálos áldozataink száma tovább nőtt, aminek következtében a rendőrség folyamatosan veszít a tekintélyéből.

A február 7-én hétfőn, Brüsszelben tartott EU COCON – az Európai Unió Tanácsának konzuli együttműködéssel foglalkozó munkacsoportja – értekezletén elhangzottak alapján az EU a következő hónapokra, az új, várhatóan demokratikus, de erős hatalom megszilárdulásáig kifejezetten veszélyesnek tartja a tömeges országjáró utazásokat.

A Saharun szervezői a Külügyminisztérium és a kinti magyar nagykövetség mellett folyamatos kapcsolatban vannak tunéziai szervekkel. Az innen és a konzuli munkacsoporttól kapott információk alapján a déli területek nyugodtak, ott nincs mitől tartani, ám ez nem elég a futam elindításához. a szervezők szerint probléma, hogy az országban nincs jelenleg erős, elismert, fix hatalom. Gond az is, hogy a Tunéziából való kijutás csak két módon lehetséges: repülőn és kompon, melyek menetrendjét rendkívül megritkították és a charter járatok is szünetelnek. Algéria és Líbia nem alternatív menekülő útvonal, így amíg nem biztonságos a helyzet kénytelenek elhalasztani a futamot.








hirdet�s