Elfogták Radovan Karadzsicsot

Elfogták Radovan Karadzsicsot, a népirtással vádolt egykori boszniai szerb vezetőt – jelentették be hétfő éjszaka Szerbiában. Szarajevóban örömünnep tört ki az utcákon, több vezető politikus, köztük Nicolas Sarkozy francia elnök és Fehér Ház is üdvözölte a 13 éve bujkáló háborús bűnös elfogását.

Az “Európa Oszama Bin Laden”-jének is hívott, 63 éves Karadzsics elfogásának és őrizetbe vételének részleteiről bővebben nem tájékoztattak. Egyelőre Borisz Tadics szerb elnök hivatala annyit közölt, hogy szerb biztonsági erők fogták el a boszniai Szerb Köztársaság egykori elnökét. Egy belgrádi börtönben megtörtént előzetes kihallgatása, de azt még nem tudni, mikor adják ki Hágának. Egyes információk szerint Karadzsics “depresszívnek” tűnt elfogásakor és nem tanúsított ellenállást.

Szarajevóban örömünnep tört ki a hírre: sokan az utcákon éljeneztek, táncoltak, autók dudáltak. Az elfogás hatással lehet Szerbia uniós csatlakozására is: a tagságra váró Szerbiának ugyanis az unió azt is feltételül szabta, hogy a hágai Nemzetközi Trövényszékkel együttműködve kézre kell keríteniük a háborús bűnösöket.

Karadzsicsot a hágai Nemzetközi Törvényszék egyebek mellett azzal vádolja, hogy ő a felelős az 1995-ös srebrenicai mészárlásért, amikor csaknem nyolcezer muzulmán halt meg.

Karadzsics elfogásának hírét üdvözölte az Egyesült Államok, az Európai Unió és Nicolas Sarkozy francia elnök is.








hirdet�s