Elfogták a pénzszállítórablás két gyanúsítottját

Már rács mögött tölti a péntek estét a Tokaj melletti pénzszállító rablás eddig szökésben lévő két gyanúsítottja. Vajon mit mond a megfogott két férfi, akiket azzal gyanúsítanak, hogy közük van a rabláshoz, a gyilkossághoz?

Rács mögött töltöti a péntek estét a Tokaj melletti pénzszállítórablás eddig szökésben lévő két gyanúsítottja – erősítette meg a hírt Egyedné Novodonszki Éva a B.-A.-Z. Megyein Rendőr-főkapitányság kommunikációs iroda munkatársa.

Bővebb tájékoztatást hétfőre ígértek

Mint ismert idén március végén brutális gyilkosság áldozatává vált egy pénzszállító autó biztonsági őre, miután társával Tokaj külterületén megálltak. Ott már várta őket két beavatott férfi (akiket most megfogtak) A pénz egy részének nyoma veszett. A sofőr előbb azt mondta, hogy társa semmit nem tudott a pénzszerzési tervről, később már arról beszélt, hogy meggyilkolt társa, (vallomása szerint ahhoz neki semmi köze nincsen) is tudott a pénzszerzési akcióról.

Most, hogy az eddig szökésben lévő két bűntárs megvan, alaposan megváltozhat nyomozás menete. Vajon mit mond a bűncselekményről a megfogott két férfi, akiket azzal gyanúsítanak, hogy közül van a rabláshoz, és a gyilkossághoz.
Lapunk egyébként úgy értesült, hogy a megyei rendőr-főkapitányság munkatársai közreműködésével fogták el a körözötteket Bács-Kiskun megyében, pénteken, a reggeli órákban. Az előzetes letartóztatásra feltehetően hétfőn kerül sor a Miskolci Bíróságon.

Kapcsolódó cikkek:








hirdet�s