hormonkutatás

2021.04.16. 17:12

Megfejtették a jóllakottságért felelős agyi mechanizmust

Megfejtették a jóllakottságért felelős agyi mechanizmust izraeli és brit kutatók – közölte az izraeli Weizmann Tudományos Intézet (WIS).

Forrás: Illusztráció / Shutterstock

Fotó: Shutterstock

Az eredmények új információkkal szolgálnak az éhség szabályozásáról és segíthetnek az elhízás elleni gyógyszerek fejlesztésében – olvasható a Science című tudományos lap friss számában megjelent tanulmányban.

A WIS, a jeruzsálemi Héber Egyetem és a londoni Queen Mary Egyetem kutatói

feltárták az agy éhségért felelős „főkapcsolójának”, az úgynevezett MC4 receptornak a működési mechanizmusát.

Amikor az MC4 receptor aktiválódik, olyan parancsokat küld, melyek teltségérzetet okoznak. Ha viszont csökken az energiaszint, olyan hormon termelődik, mely kikapcsolja a receptort és az éhségre figyelmeztető jelzést küld. A szakértői csoport nagy mennyiségben izolált tiszta MC4 receptorokat sejtmembránokból, majd megkötötték az elhízás elleni setmelanotide nevű hatóanyaggal és meghatározták háromdimenziós szerkezetét.

Ebből kiderült, hogy a setmelanotide úgy aktiválja az MC4 receptort, hogy

bekapcsolja a jóllakottság jelét küldő molekuláris kapcsolót.

A kutatók eredményei szerint a hatóanyag szerkezeti változást okoz a receptorban, elindítja a neuronon belül a jeleket, melyek a teltség érzéséhez vezetnek.

A tanulmány arra is magyarázatot talált, hogyan zavarhatják meg az MC4 receptor mutációi ezeket a jeleket, így okozva soha el nem múló éhséget és végül elhízást.

Borítókép: Illusztrációfotó

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!