2017.10.01. 13:29
Ha nem érik, legyen zöld!
Borsod-Abaúj-Zemplén - Akár szószt is készíthetünk a zöld paradicsomból.
Borsod-Abaúj-Zemplén - Akár szószt is készíthetünk a zöld paradicsomból.
Szót ejtettünk már az ősz közeledtével rovatunkban arról, hogy ha a növényeink még életképesek maradtak és virágoznak, teremnek, akkor könnyítsük meg a dolgukat a termések csökkentésével, és ha elég napos lesz a „vénasszonyok nyara”, akkor még szüretelhetünk tököt, paradicsomot, paprikát.
A jó idő elmúltával, vagy a növényünk elhalása miatt azonban könnyen a nyakunkon maradhat például zöld paradicsom, ami azonban egyáltalán nem baj.
Persze, aki régóta művel kertet és valamennyire is otthon van a savanyításban, annak nem újdonság, hogy a zöld paradicsomot akár magában, akár vegyes vágott savanyúság részeként is el lehet rakni. Sőt, sokan szeretik és kifejezetten szednek zölden, hogy berakhassanak már a nyár folyamán is.
Ha mégis szeretnénk a zöld paradicsomot felhasználni, de savanyúságnak nem szeretjük, vagy már raktunk el éppen eleget, akkor jó ötlet lehet chutney-t, vagyis csatnit készíteni belőle.
A csatni nem is lekvár, nem is mártás, afféle fűszeres szósz, ami elrakható, berakható befőttként is. Hazája Délkelet-Ázsia, és a jó hír, hogy számtalan ízvilágban, valamint szinte bármilyen zöldségből vagy gyümölcsből készíthető.
- ÉM-HI -
Csatni
Hozzávalók: 1,5 kg paradicsom, 3 fej hagyma, 3 alma, 1 csésze almaborecet, 225 g barna cukor, fél teáskanál Cayenne-bors, fél tk őrölt gyömbér, negyed tk szerecsendió, negyed tk fahéj, negyed tk szegfűszeg, 1 tk só.
Elkészítés: A paradicsomot mossuk meg, kockázzuk fel, a hagymát, almát pucoljuk, hámozzuk, kockázzuk. Az összes hozzávalót tegyük lábosba, öntsük fel annyi vízzel, hogy ellepje, és főzzük közepes lángon nagyjából másfél órát, amíg pépesre nem fő. Krumplinyomóval rásegíthetünk, turmixolni nem kell, nem baj, ha darabos marad. Üvegekbe töltjük, dunsztoljuk.