Életcélja, hogy segítsen

A gondozói közösség összetartó csapat, őket ábrázolja az iroda falára festett fa
A gondozói közösség összetartó csapat, őket ábrázolja az iroda falára festett fa
Cserépfalu – Karcagi Sándorné felnőttként döntött: tanul és időseket gondoz.

Az idős embereken való segítést tartja életcéljának Karcagi Sándorné Mogyorósi Aranka, a Baptista Tevékeny Szeretet Misszió által működtetett házi segítségnyújtó szolgálat cserépfalui vezetője. Körzetéhez négy település tartozik, Bogács, Bükkzsérc, Cserépfalu és Mezőnyárád, ahol több munkatársával dolgoznak azon, hogy az időskorúak megfelelő ellátásban részesüljenek.

Nem is munkának, hanem szolgálatnak, hivatásnak tekintem.” Karcagi Sándorné

Mindenben segíti

A 48 éves nő Répáshután nőtt föl, s házassága révén került előbb Bükkzsércre, majd Cserépfaluba. Aranka életében legfontosabb a családja, férje, aki nagyon sok terhet átvállal, társként kíséri útján, mindenben segíti. Nélküle nem szolgálhatna. Férjével két gyermekük van, mindketten nagykorúak, lányuk közszférában dolgozik, de jelenleg egyéves gyermekével otthon van, fiuk pedig szintén az idős­gondozói hivatást választotta, Budapesten. Aranka életében meghatározó a vallás.

– Életem egy nehéz időszakában a hit segített, ekkor kerültem közel a református gyülekezethez és azon belül a Bárka-körhöz. Harmincnyolc évesen konfirmáltam, 2012-től presbiterként, majd 2013-tól gondnokként is szolgálok a gyülekezetben, utóbbi különösen nagy megtiszteltetés számomra. Hiszem, vallom és érzem Isten jelenlétét az életemben, a mindennapokban, ő segít abban, hogy tudjam végezni azt a munkát, amelyre elhívott. Édesapám halála hozta azt a fordulatot az életemben, amikor úgy éreztem, idősekkel kell foglalkoznom. Így mentem el felnőttként tanulni szociális gondozó és ápolónak, így kerültem jelenlegi munkahelyemre mint gondozónő, majd hét hónap múlva döntött úgy a vezetőség, hogy én legyek e kis közösség irányítója, amelyet szívem teljes szeretetével és legjobb tudásommal igyekszem végezni. Nem mindig könnyű az idősekkel foglalkozni, amit nem is munkának, hanem szolgálatnak, hivatásnak tekintek. Hálát adok a mindennapokért, a kollégáimért, akikkel egy csapatként dolgozunk – mondja Karcagi Sándorné.

Elárulta, a környék időseivel a helyi református és az egri baptista lelkész is foglalkozik, hiszen igénylik a lelki gondozást, látogatásokat is.

Aranka számára fontos a tanulás, 2006-ban kezdte el a gimnáziumot Egerben, ugyanott szakmát tanult, Sárospatakon, a Református Teológiai Akadémián szerezte első diplomáját. Jelenleg elsőéves hallgató a Baptista Teológiai Akadémián, ahol továbbépül lélekben, szeretetet, tiszteletet tanul. Ha végez, akár egy nagyobb intézményt is vezethet.

– Nagy vágyam, hogy Cserépfaluban is legyen egy idősek otthona, sok ugyanis az olyan idős ember, aki már erre az ellátási formára szorulna rá, de ilyen lehetőség csak Mezőkövesden vagy Egerben van a környéken – említette meg egyik nagy álmát Aranka, aki 2014 óta önkormányzati képviselő is, hálás, hogy a többiekkel együtt bizalmat kapott az ott élőktől.

Az iroda ajtaja mindenki előtt nyitva áll, akár gyászol, akár örömeit akarja megosztani, kereshetik vezetőként, gondnokként, önkormányzati képviselőként vagy önmagáért. Sokan jönnek hozzá, úgy tartja, ez nem az ő érdeme, Isten kegyelmi ajándéka.

– ÉM-TB –








hirdetés