Élesben mérnek az új traffipaxok

Csütörtöktől működnek az új közlekedésellenőrző kamerák
Csütörtöktől működnek az új közlekedésellenőrző kamerák - © MTI Fotó: Kovács Tamás
Borsod-Abaúj-Zemplén – Fekete csütörtök: ma munkába állnak az új közlekedés-ellenőrző kamerák.

Sikeresen zárult az úgynevezett „változtatható helyű komplex közlekedési ellenőrzőpontok” tesztüzeme, mától indul az éles üzemeltetés, így az újfajta kamerák által dokumentált szabálysértéseknek már jogi következményeik is lesznek az ország teljes területén (így Borsod-Abaúj-Zemplén megyében is – a szerk.) – jelentette be Jámbor István alezredes, az Országos Rendőr-főkapitányság közlekedésrendészeti osztályának vezetője.

Sokfunkciós berendezés

A 160 változtatható helyű kamera az eddig rendszerben lévő 80 mobil sebességmérőt váltja ki. A komplex közlekedési ellenőrzőpontok egyelőre csak a sebességtúllépést mérik, de az eszközök alkalmasak automatikus rendszámfelismerésre, forgalomszámlálásra, torlódások észlelésére is.

Várhatóan a harmadik negyedévben jelennek meg azok a kiegészítő funkciók, amelyek más szabályszegéseket is képesek lesznek rögzíteni, így például a tilos jelzésen áthaladást, a záróvonal átlépését, a buszsáv jogosulatlan igénybe vételét vagy a biztonsági öv be nem kapcsolását. Az egyenként 5,7 millió forint értékű eszközöket európai uniós finanszírozásból vásárolta a rendőrség.

Azt egyelőre nem tudni, megyénkben mennyi ilyen berendezés áll szolgálatba (információink szerint 14) és hogy hol fognak feltűnni, így az autósoknak nem árt még óvatosabban közlekedni az utakon.

ÉM-SZB








hirdet�s