Elengedték a repülő bombafenyegetése miatt őrizetbe vett utast

Vádemelés nélkül szabadon engedték a svéd hatóságok azt a pakisztáni származású kanadai férfit, akit azután vettek őrizetbe, hogy bombafenyegetés érte a pakisztáni nemzeti légitársaság (PIA) Boeing 777-es gépét.

A Pakistan International Airlines utasszállítója szombat reggel fél nyolckor szállt le a stockholmi Arlanda repülőtéren, fedélzetén 279 emberrel. A Torontóból Karacsiba tartó gép pilótája azután kért engedélyt a leszállásra, hogy a kanadai hatóságok útközben értesítették a lehetséges bombaveszélyről. A kanadai rendőrséget egy nő figyelmeztette, hogy az egyik utasnál robbanószerkezet lehet. A gépet végül bombaszakértők vizsgálták át, ám nem találtak gyanús tárgyat a fedélzeten, az egyik utast viszont őrizetbe vették.

A svéd ügyészség szombat délutáni közleménye szerint azonban a robbanóanyag birtoklásával gyanúsított férfit végül elengedték, mert nem volt megalapozott a letartóztatásával kapcsolatos gyanú. Mint közölték, a férfi szabadon elhagyhatja Svédországot.

A kanadai rendőrség eközben arról számolt be, hogy vizsgálják a gépet ért fenyegetést. A kanadai törvények értelmében akár börtönnel is büntethető egy viccből bejelentett bombafenyegetés.

– Független Hírügynökség –


Őrizetben a gyanúsított a Svédországban bombariadó miatt leszállt pakisztáni gépen

fuggetlen | 2010.09.25 11:59
A svéd rendőrség őrizetbe vett egy férfit azon a pakisztáni gépen, amely egy bombariadó miatt szállt le Stockholm repülőterén, szombaton. A bombaszakértők nem találtak semmilyen gyanús tárgyat a gép fedélzetén. A pakisztáni állami légitársaság Kanadából Pakisztánba tartó gépén 273 ember volt.

Bombariadó miatt Svédországban szállt le egy Pakisztánba tartó utasszállító

fuggetlen | 2010.09.25 10:19
Egy bombariadó miatt félbeszakította útját, és Stockholm repülőterén szállt le a pakisztáni állami légitársaság egy Kanadából indult gépe – közölte a svéd rendőrség. A pilóta azután döntött a svédországi leszállás mellet, hogy a kanadai hatóságokat arra figyelmeztették: az egyik utasnál bomba van. A gép, amelyet nem ürítettek ki, az Arlanda repülőtér egy félreeső részén parkol.








hirdet�s