Elektromos töltőhálózat kiépítését tervezi a Mol a régióban

Budapest – Elektromos villámtöltő-hálózat kiépítését tervezi a kelet-közép-európai régióban a Mol-csoport, amely az E.ON-csoporttal közösen uniós támogatási kérelmet nyújtott be a közel 1,7 milliárd forint értékű projekthez – erősítette meg a Mol az MTI-nek kedden.

A társaság hozzátette, hogy a tavaly meghirdetett, 15 évre szóló stratégiájának megfelelően nyitni kíván az elektromos közlekedés irányába, hogy tervei szerint az e-üzemagyag piacán is meghatározó magyarországi és régiós szereplővé váljon.

A Magyar Közlöny legfrissebb számában megjelent kormányhatározat szerint a kormány egyetért a Mol és az E.ON közös projektjavaslatának benyújtásáról az Európai Hálózatinanszírozási Eszköz 2016. évi pályázati kiírására.
A nettó 1 milliárd 675 millió 80 ezer forint összértékű projekt tervezett támogatási összege 1 milliárd 423 millió 818 ezer forint, a saját erő 251,262 millió forint.
A projekt célja, hogy a Mol-csoport, az E.ON-csoport és a Nissan magyarországi leányvállalata közös konzorciumukon (NEXT-E projekt) keresztül egy 150 kilométer sűrűségű, univerzális elektromos villámtöltő-hálózatot alakítson ki az európai tranzitútvonalak mentén elhelyezkedő, Mol-csoporthoz tartozó töltőállomási gerinchálózaton, ezáltal a közép-kelet-európai régió tisztán elektromos eszközökkel is átjárhatóvá válik.

– MTI –



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter