Elektromos orgonát avattak Sajóivánkán

Akt.:
Az ünnepi istentiszteleten
Az ünnepi istentiszteleten
Sajóivánka – Elektromos orgonát vásárolt a sajóivánkai református gyülekezet, amelyet nemrégiben ünnepi istentiszteleten avattak fel a református templomban.

A tirek.hu beszámolója szerint a Németországból származó hangszer az egyházközség kántorának áldozatos munkáját és a gyülekezet összefogását dicséri.

Régi álom valósult meg

A sajóivánkai református gyülekezet maroknyi közösségként éli mindennapjait, rendszeresek a vasárnapi istentiszteletek és a különböző korosztályok számára rendezett programok, amelyeken gyakran szól a gitár, ma már viszont orgonaszó is betölti a református templom falait.

Bundzik Attila sajóivánkai lelkésztől megtudtuk, hogy eddig egy régi harmóniumot használtak az istentiszteleteken, és régi álmuk valósult meg a hangszer beszerzésével.

Az egyedi, mással össze nem téveszthető hangzást Bundzik Tímea orgonaművész mutatta be, aki mások mellett a német orgonairodalom kiemelkedő zeneszerzőjétől, Johann Gottfried Wal­ther versenyműveiből játszott.

Szőnyi Tamás borsod-gömöri esperes igehirdetésében az éneklés fontosságáról szólt.

– Orvosi vizsgálatok kimutatták, hogy aki énekel, az nem fél, nincs stresszhelyzetben. Énekléskor az ember elfeledkezik magáról, kilép hétköznapi életéből és egy emelkedettebb, tisztultabb állapotba kerül.

Kifejtette: a zenére ősidők óta szent dologként tekintenek, ami akkor tölti be valódi rendeltetését, ha megszületik az „örök rend harmóniája”.

Szőnyi Tamás arról is beszélt, hogy minél korábban el kell kezdeni a gyerekek zeneoktatását, hiszen így lelkük finomodik és fogékonyak lesznek a magasabb értékekre.

– ÉM –








hirdetés