Elek Ákos: “A várakozás nagy, ezt érzékeljük, és érezzük a bizalmat a szurkolók részéről”

Akt.:
Elek Ákos (pirosban) bízik a jó szereplésben
Elek Ákos (pirosban) bízik a jó szereplésben
Miskolc – A DVTK csapatkapitánya szerint akár a Storck-csapat is lehet meglepetés az idei Európa-bajnokságon. Interjú Elek Ákossal, a Diósgyőri VTK magyar válogatott labdarúgójával.

Már csak néhány nap és kezdetét veszi az idei labdarúgó Európa-bajnokság Franciaországban. A 24 csapatot felvonultató kontinenstornára a magyar válogatott is kijutott (legutóbb 1972-ben szerepeltek a mieink Eb-n), amelynek tagja Elek Ákos, a Diósgyőri VTK 27 esztendős középpályása is.

– Május 31-én nevezte meg Bernd Storck szövetségi kapitány az Eb-re utazó 23 játékost. Mindez hogyan történt?

Elek Ákos: Már egy héttel korábban is beszéltem a kapitánnyal, aki arról érdeklődött, hogy milyen állapotban van a lábam, hiszen közismert, hogy április 30-án, a Paks elleni hazai bajnoki mérkőzés hajrájában kaptam egy rúgást a térdemre. Ekkor elmondta, el kell jutnom egy bizonyos szintre a kerethirdetés előtt, tudnia kell a pontos diagnózist, hogy tud-e velem százszázalékosan számolni. Hétfőn, május 30-án megvizsgált az orvosi stáb, és szerencsére jól reagált a térdem, de én is jeleztem, hogy rendben vagyok. A szövetségi kapitány az utolsó szűkítésnél mindenkivel külön beszélt, aki végül kimaradt, négyszemközt mondta el a döntését az érintetteknek, aztán összehívta a csapatot.

– Azért lehetett némi izgalom önben, hogy a sérülés meghiúsíthatja a franciaországi részvételt…

Elek Ákos: Ahogy mondani szokták: meleg volt a pite. Amikor az említett meccsen megkaptam a rúgást, még visszamentem a pályára, de tudtam, hogy nagy a probléma, mert nem éreztem stabilnak a térdem. Volt olyan orvos, aki azt mondta, csoda lenne, ha időre felépülnék… Szerencsére nem így lett… Ha mindez szezon közben történik, akár két hónapot is igénybe vett volna a gyógyulás, de úgy, hogy állandóan együtt voltam a válogatott kerettel, hogy befektettünk napi 6–8 óra munkát, edzettünk, kezeltük, erősítettük, így mindezt fel tudtuk gyorsítani. Arról nem is beszélve, hogy minden vágyam volt az Európa-bajnokságon való részvétel, mindent elkövettem annak érdekében, hogy ott legyek, fejben is rettenetesen akartam.

– Az a játékos, aki a szabálytalanságot elkövette, Szakály Dénes volt. Haragszik vagy haragudott volna rá, ha emiatt nem megy a kontinensviadalra?

Elek Ákos: Egyszerűen nem értem még most sem, hogy miért rúgott oda, amikor esélye sem volt elérni a labdát. A szituáció nem indokolta, hogy ilyen szabálytalanságot kövessen el, ráadásul egy tét nélküli mérkőzésen történt mindez. Emiatt eléggé stresszes volt számomra az elmúlt bő egy hónap, természetesen szomorú lettem volna, ha kimaradok a keretből, de május 31-től a csapattal edzem, és ez a fontos, a többit pedig inkább felejtsük el.

– Sok üzenetet, gratulációt kapott az utóbbi napokban?

Elek Ákos: Akik fontosak nekem és akik igazán közel állnak hozzám, azok tisztában voltak a helyzettel, tudták, miként áll a sérülésem, így maga a döntés, annak kihirdetése nem érte őket váratlanul. Persze, kaptam ilyen-olyan üzeneteket, biztató szavakat, ezeket köszönöm.

– 2010. június 5., Amszterdam: Hollandia – Magyarország 6–1. Ez volt az első meccse a válogatottban, most pedig már 38-nál tart. Akkor gondolta, hogy eljut eddig?

Elek Ákos: Egyáltalán nem. Akkor is az U21-es keretbe kaptam meghívót, hiszen páros meccs volt, csakhogy néhány játékos megsérült, és úgy mentem át a felnőttekhez. Maga a debütálás, hogy csereként bemehettem öröm volt, a mérkőzés már nem annyira. Két hónappal később az angolokhoz mentünk, a londoni Wembley stadionban több mint 70 000 szurkoló előtt a kezdő tizenegyben voltam. Ha azt vesszük, hogy 19 évesen még az NB II-ben játszottam, három évvel később meg ezen a találkozón, akkor az nagy előrelépés volt.

– Vannak, voltak olyan vélemények, melyek szerint sok szerencse kellett a kijutáshoz, de azért nem biztos, hogy a kvalifikációt lehet pusztán a véletlenre fogni, hiszen már az előzőn, a 2012-es ukrán-lengyel közös rendezésűn is résztvevő lehetett volna a csapat, ha picivel jobban alakul a selejtező.

Elek Ákos: Volt két erős csapat a csoportban, a holland és a svéd, utóbbit itthon legyőztük, végül harmadikok lettünk. Amikor én bekerültem, éppen egy újjáalakult válogatott formálódott elég sok fiatallal, 1987-ben, 1988-ban, 1989-ben és 1990-ben születettekből. Arra az időszakra visszagondolva látszik, hogy még nem volt meg a kellő rutin, ami most már megvan. Egervári Sándor akkori szövetségi kapitány letette valami mellett a voksát, és amellett kitartott, azt akarta végigjárni, és ehhez megvoltak az emberei. Én is hat éve vagyok a keretben, s ha megnézzük a névsort, akkor igazából 3–5 játékos cserélődött, a mag szinte ugyanaz maradt. Válogatott szinten nincs annyi idő együtt gyakorolni, hiszen a játékos jobbára a klubjában dolgozik, ezért sokat számít az összeszokottság terén, ha mindig ugyanazokkal találkozol, mert egyre jobban megismered a másikat, mi az erőssége, mit várhatsz tőle a pályán.

– A 38 válogatott mérkőzése közül van legjobb, esetleg sorrend?

Elek Ákos: A norvégok elleni pótselejtezők a legkülönlegesebbek, a budapesti találkozó utáni eufória, hiszen ekkor értük el az Eb-re való kijutást. Aztán a már említett londoni találkozó, a svédek, a törökök legyőzése, és a sokszor előbukkanó finnországi gólpasszom.

– Pályafutásának kiindulópontja Kazincbarcika, csakúgy, mint a közelmúlt két volt válogatottjának, Lipcsei Péternek, illetve Komlósi Ádámnak, akiknek nem adatott meg a kontinensbajnoki utazás…

Elek Ákos: Pedig a tudásuk alapján mind a ketten megérdemelték volna, csak meg kell nézni a számaikat, az elért eredményeiket. Más korszakban voltak labdarúgók, ezeket nagyon nehéz összehasonlítani, meg arra választ találni, hogy nekik miért nem sikerült, és nekünk miért igen. Hosszan lehetne sorolni azokat a játékosokat Magyarországon, akik külföldön is letették a névjegyüket, komoly karriert futottak be, de sem vb-re, sem Eb-re nem jutottak el.

– Ismerve azt, hogy miként, hogyan kezdte, a számtalan külön edzést, a korán keléseket…

Elek Ákos: Igen, sok ilyen volt… Amikor valaki nagyon szeretne valamit, akkor bármit képes feláldozni a célért, és még akkor sincs garancia arra, hogy eléri. Nem csak Barcikán fektettem be sok energiát, hanem valamennyi csapatomnál, és mindegyiknél akadtak olyan edzők, szakemberek, akik teljes mellszélességgel támogattak. Egy Európa-bajnoki keretbe kerülést nem adnak ingyen, nem úgy megy, hogy ma kitalálom, és holnap megvalósul. Voltak szerencsés pillanatok a pályafutásomban, és talán az sem véletlen, hogy az elmúlt hat évben minden szövetségi kapitány számolt velem.

– Mennyire van már ott a gondolatai között Franciaország, hogy mondjuk egy adott mérkőzésen mit fog tenni?

Elek Ákos: Egyelőre semmilyen különösebb érzés nincs bennem, ez biztosan más lesz majd, amikor ott leszünk az adott meccs előtt az öltözőben, vagy majd amikor kifutunk 15 000–20 000 magyar szurkoló elé Bordeauxban, Marseille-ben vagy Lyonban. Most még zajlik a megszokott munka úgy, mintha sima bajnoki lenne. A várakozás nagy, ezt érzékeljük, és érezzük a bizalmat a szurkolók részéről.

– Meg lehet fogalmazni konkrét elvárást, hogy mi lenne egyértelműen siker, és mi mondjuk kudarc? Nyilván előbbi – teszem azt – három győzelem, utóbbi három 5–0-s vereség…

Elek Ákos: Amiket mondott, azok szélsőségek, utóbbit teljes mértékben kizártnak tartom… Lehet, közhely, amit mondok, de elsődlegesen tényleg nem is az eredmény és a megszerzett pontok lesznek a fontosak. A mi elgondolásunk, hogy próbáljunk meg mind a három csoportmeccsen jól, bátran játszani, amiből bármi kisülhet. Azért nem olyan négyesbe kerültünk, amelyet halálcsoportnak lehetne nevezni, amiben csupán a tisztes helytállás lehetne a cél. Ugyan van egy favorit, ez Portugália, de a másik három válogatott nagyjából hasonló kaliber, Magyarország, Ausztria és Izland között apró dolgok dönthetnek arról, hogy az adott mérkőzés éppen kinek a javára dől el. Ha visszanézzük a régebbi Európa-bajnokságokat, akkor szinte mindegyiken volt egy úgynevezett meglepetéscsapat. 1992-ben Dánia vagy 2004-ben Görögország, 2016-ban miért ne lehetne ez a magyar válogatott?

– Családtagjai, hozzátartozói el tudnak menni Franciaországba?

Elek Ákos: A feleségem és a nagyobbik lányom ott lesz Marseille-ben az izlandiak elleni mérkőzésen, a testvéremék, illetve a szüleim jönnek ugyanerre a meccsre, illetőleg a portugálok elleni lyoni találkozóra.

– Hadd kérdezzem a Diósgyőrről is, ahová télen visszaigazolt, 2,5 éves szerződést kötött. Nem volt egy túl szép évad…

Elek Ákos: Nem… A bajnokságból már lement 19 meccs, mikor megérkeztem, nagyon alul voltunk a táblázaton, s mindenki látta, hogy olyan nagyot nem tudunk majd felfelé ugrani a tavasszal. Azért hoztunk egy-két jó mérkőzést, játékban is léptünk előre, kivétel ez alól az utolsó három találkozó, amikor már sokan azzal voltak elfoglalva, kapnak-e újabb szerződést, hogy mi lesz velük a jövőben, hol fognak játszani. Márpedig amikor fejben valaki nincs rendben, akkor nem tud úgy koncentrálni, olyan teljesítményt leadni. Az én jövőmet nyilván nagyban befolyásolhatja a franciaországi szereplés. Az utóbbi időszakban az kötötte le a figyelmem, hogy legyek rendben, most már arra koncentrálok, hogy minél jobb formát hozzak az Eb-n. Ha nem jön össze külföldi szerződés, akkor sem leszek szomorú, de ebben az esetben sem biztos, hogy maradok Diósgyőrben. Senki ne értsen félre: szeretem a DVTK-t, hogy kétszer is befogadtak, hívtak, Kazincbarcikán lakom, de még szeretnék igazán komoly célokért küzdeni.

– Melyik az a külföldi klub, amelyet kedvel, amelynek az eredményeit követi?

Elek Ákos: A Barcelona. A család, az edzések, a meccsek miatt kevés időm jut televíziót nézni, de egy Barca – Real Madridot, ha tehetem, nem hagyok ki. Iszonyatos az a profizmus, ami lejön róluk, akár egyénileg, akár csapat szinten. Pontosak, gyorsak, két lépéssel mindig előrébb járnak gondolkodásban. Már volt szerencsém egy-két világsztár ellen pályára lépni, az ilyen pillanatokért is érdemes dolgozni.

– Azt tudta, hogy ön az első, aki megyei csapatból ott lesz Eb-n?

Elek Ákos: Igen, a klubnál nemrég mondták, hogy ha keretbe kerülök, akkor az történelminek számít majd, hiszen még senki sem volt kontinensbajnokságon, de világbajnokságon és olimpián sem. Örülök, hogy én lehetek az első, ami inkább pozitívan hat rám, mintsem teherként.

– Molnár István –








hirdetés