Elégedetlenek az eurokraták a magyar kerékpárutakkal

Elégedetlenek az uniós intézmények dolgozói a magyar kerékpárutakkal, miután 1300 kilométert kerékpároztak a Duna mentén. Az Európai Kerékpáros Túra augusztus 26-án indult Donaueschingenből és 1300 kilométer megtétele után a Duna partján kerékpározó uniós alkalmazottak vasárnap érkeztek Budapestre. Az 1300 kilométeres túra az Európai Bizottság magyar képviseletén tartott kerekasztal-beszélgetéssel zárult. A rendezvényen részt vett a Levegő Munkacsoport is.

A Levegő Munkacsoport tájékoztatása szerint az út végén tartott beszélgetésen az “eurokraták” – az Európai Unió intézményeinek dolgozói – beszámoltak tapasztalataikról. Több hozzászóló is kiemelte, hogy míg Németországban és Ausztriában a kerékpárutak kitűnő állapotban vannak és általában a Duna mellett haladnak, addig a magyar hálózat helyzete lesújtó. Elmondták, hogy a Duna melletti bicikliút magyar szakasza a legtöbb helyen gyakorlatilag használhatatlan. Az elvben kerékpárút hol a közúton halad, hol messze a parttól, illetve sokszor gyakorlatilag eltűnik, a városokban pedig követhetetlen.

A külföldi résztvevők azt kérdezték a kerekasztal-beszélgetésen jelenlévő kevés magyartól, nem gondoljuk-e, hogy a kerékpárutak elhanyagolásával nem csak a hazai lakosokat fosztjuk meg a normális biciklizés lehetőségétől, de jelentős bevételtől is elesik így az ország, hisz sok nyugati kerékpáros turista épp emiatt nem vállalkozik arra, hogy bejöjjön az országunkba.

Másutt komoly bevételt jelent a vendéglátóhelyeknek, boltoknak, szállodáknak a nagyszámú kerékpáros turista. A nemzetközi csapat legmeglepőbb tapasztalata az volt, amikor egy magyar településen kritikusan közölték velük, hogy a városok közötti kerekezés nem része a magyar kultúrának – tájékoztatott a Levegő Munkacsoport.








hirdet�s