Eldőlt a testvérharc – Ed Milliband lett a brit Munkáspárt új elnöke

Eldőlt a testvérharc – Ed Milliband lett a brit Munkáspárt új elnöke
Ed Milliband egykori energiaügyi és klímaváltozási minisztert választotta pártelnöknek az ellenzéki brit Munkáspárt.

A szombati voksoláson az új vezető csak hajszálnyival előzte meg fivérét, a szintén a pártelnökségre pályázó David Milliband volt külügyminisztert. Előbbi a voksok 50,65 százalékát kapta, míg utóbbira a tagok 49,35 százaléka adta szavazatát. Ed egyébként csak az elmúlt napokban vette át a vezetést bátyjától, Davidtől.

A 41 éves Ed Milliband nehéz időszakban veszi át a Munkáspárt vezetését. A szervezet 13 évnyi kormányzás után idén májusban elvesztette a választásokat, aminek eredményeként az addigi pártelnök, Gordon Brown lemondott a posztjáról. Első pártelnöki beszédében Ed Milliband kiemelte, hogy megválasztásával “új generáció lépett elő”, amely nem csak pártját, de hazáját is kész szolgálni. “Ma megkezdődik az új nemzedék munkája” – fogalmazott a politikus.

A 45 éves David Milliband egyébként rögtön Brown májusi távozása után jelentette be, hogy indul a pártelnöki tisztségért, néhány nappal később pedig öccse is nyilvánosságra hozta erre vonatkozó szándékát. Brit politikai szakértők az idősebb fivért tartották esélyesebbnek a tisztség elnyerésére, az ő neve ugyanis már Tony Blair 2007-es távozása idején is szóba került a Munkáspárt lehetséges vezetőjeként.

– Független Hírügynökség –








hirdet�s