2012.02.3 10:38; Frissítve: 2012.02.3 10:38


Elbocsátások várhatók az oktatási szférában

Miskolc – Elbocsátások és megszorítások várható Miskolcon az oktatási-nevelési intézményekben, tudta meg az Észak-Magyarország Szendrei Zoltántól, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének regionális ügyvivőjétől.

Erről csütörtökön már Mokrai Mihály (MSZP) önkormányzati képviselő is beszélt sajtótájékoztató keretében. Szendrei Zoltán elmondta: az Oktatási Kerekasztal egyeztető ülésén elhangzott, az oktatási intézmények költségvetése a tavalyihoz képest is csökken az idén. A működtetés már csak úgy biztosított, ha dolgozókat küldenek el, intézményenként 3-at-5-öt.

Az érdekvédő szerint ez Miskolcon 100-as nagyságrendet jelent. Hozzátette: az önkormányzat igyekszik úgy megoldani a leépítéseket, hogy elsősorban a nyugdíjba készülő kollégákat érintse. Szendrei Zoltán elmondta azt is: a tervek szerint a Központi Leánykollégiumot a város július 1-jével megszüntetné, és a diákokat más kollégiumban helyezné el. Hangsúlyozta: kollégiumi ügyben szakmai egyeztető tárgyalásra van szükség.

ÉM


Oktatási Kerekasztal: Aláírtak majd tárgyaltak

Miskolc – A Miskolcon tavaly megalakult Oktatási Kerekasztal működési szabályzatát írták alá csütörtökön az önkormányzat és a kerekasztal képviselői. Ezután a város 2012-es költségvetésének oktatást érintő részeit tárgyalták meg.

<< vissza a BOON főoldalára


Cikk ajánlása

Hozzászólok
Mi a véleményed?
Hozzászólások szürése  | 
HOZZÁSZÓLÁS SZÜRÉSE  X opciók bezárása



LEGÚJABB HIREK Borsod-Abaúj-Zemplén
Kevesebb halálos, több csonkolásos munkabaleset volt az első negyedévben
Budapest, 2012. május 21., hétfő (MTI) - Kevesebb halálos, több csonkolásos munkabalesetet jelentettek az első [...] tovább »
A cím kötelezi a hernádszentandrásiakat…
Hernádszentandrás - A 464 lelkes Hernádszentandrás május 23-án, szerdán immár hatodik alkalommal csatlakozik a [...] tovább »
Kedden kiderül, ki Az év színésze
Miskolc - Megvan Az év színésze választás idei nyertese, pénteken összeszámoltuk a szerkesztőségünkbe [...] tovább »
Zsúfoltságra kell számítani pénteken a fővárost érintő vonatokon
Budapest, 2012. május 21., hétfő (MTI) - Zsúfoltságra kell számítaniuk pénteken a vonattal utazóknak a [...] tovább »
Piros jelzésnél ütköztek Miskolcon
Miskolc - Anyagi káros közlekedési baleset történt Miskolcon az Uitz utcán hétfőn délután. tovább »
Még több kategóriábol »

feedback

Belépés