Elõbb tárgyaljon, aztán takarékoskodjon a jászberényi kórház a polgármester szerint

Egyelõre nem indokoltak a jászberényi kórház takarékossági lépései – legalábbis így véli a polgármester. Gedei József szerint döbbenetes, hogy a kórház vezetõsége a fenntartó önkormányzat tudta nélkül döntött a sürgõsségi betegellátás szûkítésérõl és a mûködés egyéb fontos kérdéseirõl.. 100 millió forintot szeretne megtakarítani a jászberényi Szent Erzsébet Kórház, de igényt tart az önkormányzattól érkezõ 260 milliós támogatásra is – errõl múlt pénteken sajtótájékoztatón beszélt Szabó Tamás igazgató Jászberényben.

A kórház közleményt is kiadott arról, hogy milyen megszorításokkal takarítják meg a 100 millió forintot. Ebben az áll, hogy a területen kívüli betegek sürgõsségi ellátását átmenetileg felfüggesztik. Az is elképzelhetõ, hogy “az adott hónap utolsó hetében már csak életmentõ beavatkozások elvégzésére lesz lehetõség”. A közlemény szerint várható, hogy bevezetik a várólistát, és felkészültek az ezzel kapcsolatos konfliktusokra is.

Az intézmény vezetõi múlt pénteken arról is beszéltek, hogy a havi keret 80 százaléka fölött összegrõl csak egyeztetés után dönthetnek az osztályok.

Elmondása szerint csak a sajtóból értesült Jászberény polgármestere arról, hogy milyen takarékossági intézkedéseket vezet be a helyi Szent Erzsébet kórház menedzsmentje.

Gedei József a Független Hírügynökségnek kedden azt mondta: megdöbbentõ, hogy megszorító intézkedéseket úgy léptetnek életbe, hogy arról nem egyeztetnek a fenntartóval, sõt, errõl nem is tájékoztatnak megfelelõen. “Nem tartjuk idõszerûnek ezeket a megszorító lépéseket. Jelenleg a költségvetés tervezése folyik. Most arra lenne szükség, hogy a kórházi vezetõk bemutassák, indokolják költségvetési igényeiket és tárgyaljunk ezek teljesíthetõségérõl” – fogalmazott.

A polgármester kedden “Fejõstehén-e önkormányzatunk?” címmel sajtótájékoztatót hívott össze, itt azt mondta: a mûködtetõ és vagyonkezelõ két gazdasági társaság létrehozása is szükségtelen volt. Kezdeményezi, hogy haladéktalanul dolgozza ki a vezetõség a kórházi vagyonkezelõ kft. megszüntetésének tervét, és ne ringassa tovább illúziókban a testületet arról, hogy a két cég jól végzi dolgát..

A polgármester szerint jogilag is aggályos a területen kívüli sürgõs betegellátás megszüntetése. Gedei József elmondta még, hogy az önkormányzat az elmúlt három évben összesen több mint egymilliárd forinttal segítette a kórház mûködését.

A polgármester kedden írásban foglalta össze javaslatait, ebben azt is kérte a vezetõségtõl, hogy “fejezzék be a lakosság félretájékoztatását”.








hirdet�s